Szellemváros
 
HomeGy.I.K.TaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Havi harcok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Eustass Kid
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 517
Join date : 2010. Jan. 03.

TémanyitásTárgy: Havi harcok   Szer. Ápr. 04, 2012 7:53 am

Ahogy azt a neve is elárulja havi egyszeri alkalommal lenne, de bármennyire is hangzik kötöttnek, mégsem az. Bárki írhat oda havonta EGY postot, a hónap bármelyik napján.
Így az egész nem lenne érdekes, ám jól átgondoltam és a tényállás a következő. Ennek a postnak ezer szónak meg kell lennie, valamint egy létező vagy egy fiktív szigeten játszódjon.
A lényeg, hogy hívj ki benne egy létező One Piece karaktert (példának okáért Crocodile-t) szintednek megfelelően! A harc ne a győzelemről szóljon, aki hétszázas TP-vel legyőzi Shirohige-t, azt valagon billentjük.
A post elején kiválasztod azt a karaktert, akivel harcolni akarsz, majd össze kell vetni a képességeket, gyümölcs esetén azokat is, fegyvereket, technikákat, mindent, amivel harcolni lehet. Ebből nagyjából már ki lehet silabizálni, hogy ki az erősebb. Azzal küzdesz akivel akarsz, egyszer egy hónapban!

Ez egy nagyon jó tapasztalat felmérő és ezen felül még jutalmazzuk is.
Szempontjaink:
1. A harc minősége.
2. Hossza.
3. A One Piece-s karakter mozgatása.
4. A One Piece-s karakter személyiségének visszaadása.
Ergo, ha valaki a harc végén leírja, hogy Akainu elsírja magát, annak a TP-jét leszedjük nullára.
Vissza az elejére Go down
William Lancaster
Fejvadász; Orvos
Fejvadász; Orvos
avatar

Hozzászólások száma : 8
Join date : 2013. Feb. 23.

Karakter információ
Tapasztalat:
900/1250  (900/1250)
Pénz: 1.320.000 ßeli /lekötve/
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: Havi harcok   Szer. Feb. 27, 2013 4:58 am

Chew vs. William
Chew:
- Mizudeppō (Water Gun)
- Mizu Taihō (Water Cannon)
- Hyappatsu Mizudeppō (Hundred-Shot Water Gun)

William Lancaster:
- Szikék

Bár azt hittem, a legnehezebb a szülőfalum elhagyása lesz, rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem olyan könnyű életben maradni egy másik szigeten kapcsolatok nélkül, teljesen egyedül. Főleg orvosként. Apám halálát követően megtanultam, hogy eme hivatás gyakorlásához szükséges valamiféle kölcsönös bizalom, hiszen az emberek nem szívesen bízzák magukat olyan valakire, akiben nem bíznak - jelen esetben egy teljesen idegenre, aki csak most érkezett a faluba. Ugyan volt néhány páciensem, de hamar rájöttem, hogy az így keresett összeg nem elég ahhoz, hogy ki tudjak bérelni egy lakást. Emellett pedig még a napi betevőről is gondoskodnom kellett, így csak egy megoldás maradt: félretenni a büszkeséget, és keresni valami olyan munkát, ami egy olyan képzett orvosnak, mint én, már - már megalázó. Néhány nap múlva fel is vettek csaposnak a helyi kocsmába, s bár ez nem fizetett annyit, mint amennyit a szülőfalumban kerestem, arra elég volt, hogy szűkösen, de megélhessek. „Nevetséges... ki hallott már olyan orvosról, aki amellett még fejvadász is, s még így se telik neki a legalapvetőbb dolgokra.” - gyakran töprengtem ezen és rendszerint fel is bosszantottam magam rajta. Olyan szánalmasnak tűnt ez az egész szituáció; egyrészről örültem, hogy kevés törvényen kívüli jár erre, és békesség honol a faluban, másrészről viszont nem bántam volna, ha több pénz folyt volna be a kalózvadászatból - ehhez pedig jóval több áldozatra lett volna szükségem. Persze eközben továbbra is tervezgettem az utazást a Grand Line-ra, napról napra egyre keményebben edzettem, hogy képes legyek túlélni. Új fegyvert nem akartam, inkább az orvosi ismereteimre és felszereléseimre kezdtem el építeni. Megtanultam a szikékkel célba dobni, illetve anatómiai ismereteimet kamatoztatva még a harc hevében is képessé váltam a fontosabb pontokon megvágni ellenségeimet. Egyéni, sajátos harcmodorommal szemben pedig a legtöbb Kalóz tehetetlen volt, nem tudtak olyan stratégiát kidolgozni, amely hatásos lehetett volna a borotvaéles szikéim ellen.
- William! Ideje kinyitnunk! - jelzett a főnököm, az ivó tulajdonosa, amire egy bólintással válaszoltam, majd elvettem a pulton lévő kulcsot, és az ajtóhoz léptem. A rézkulcsot beledugtam a kulcslyukba, majd a zár egy kattanással jelezte, hogy a megfelelő irányba fordítottam a réztárgyat. Ezt követően visszasétáltam a bárpult mögé, és vártam az első hullámot. - Remek munkaerő vagy, de azért beszélhetnél egy kicsit többet is. - jegyezte meg a munkáltatóm, akiről igazából nem sok mindent tudtam. Nem tartottam fontosnak, hogy jó kapcsolatot ápoljak vele, tudtam, hamarosan úgyis magam mögött hagyom ezt a helyet, ez csak ideiglenes.
- Igaza van, sajnálom. - hagytam rá, majd néhány tiszta poharat vettem elő, hogy a beérkező vendégeknek ne kelljen várniuk a rendelésükre. Három pohárba bort töltöttem, kettőbe sört, majd egy tálcára tettem a poharakat, és kivittem az italokat. Egy darabig így is ment, míg nem egy halszerű fickó jelent meg, akit eddig még sose láttam a környéken. A jelenlévők elhallgattak, és feszülten figyelték, ahogy a pulthoz lépett az ismeretlen.
- Mit adhatok? - kérdeztem, mire néhány plakátot tett az asztalra - körözési plakátok voltak, melyekről hozzá hasonló alakok néztek vissza.
- Mától kezdve védelmi pénzt kell fizetnetek! Ha ellenkeztek, leromboljuk ezt a lebujt! - kezdett el fenyegetőzni.
- Több, mint tíz éve, hogy megnyitottam ezt a kocsmát. Eddig se ijedtem meg a hozzád hasonlóktól, most se fogok. - mondta határozottan az öreg. Ennek hallatán a halember felnevetett, majd hirtelen a szájából egy vízgolyót lövellt ki, ami átlyukasztotta a főnökömet.
- Ostoba. Hogy merészelsz összehasonlítani a szánalmas fajotokkal? Én Tengerharcos vagyok, sokkal magasabb rendű, mint Te! - újabb lövedéket engedett útjára, ám mielőtt még eltalálhatta volna egy fémtárgy száguldott bele oldalról, ezáltal megsemmisítve a vízlövedéket. A fickó döbbenten kapta a fejét a dobófegyver irányába. Egy szike volt az, ami ezúttal már az ajtófélfából állt ki. - Te tetted ezt? - kérdezte dühösen, miközben felém pillantott, és szemeit az enyéimbe fúrta.
- És ha igen? - kérdeztem vissza.
- Életed legnagyobb hibáját követted el. Water Gun! - újabb pusztító erejű lövedéket indított felém, melyet csak a reflexeimnek köszönhetően tudtam elkerülni, majd két újabb szikét kaptam elő, melyek egyikét habozás nélkül felé dobtam, de a furcsa képességével könnyedén hárította. Ezt követően egy a pulton lévő pohárért nyújt, aminek kiürítette a tartalmát, majd újabb technikával próbálkozott: - Hundred-Shot Water Gun! - mondta ki a képesség nevét, mire több tucat vízlövedékkel vett célba, melyek többségét sikerült többé - kevésbé tudatosan kikerülnöm, ám még így is jó pár eltalált. A lövedékek megszaggatták a ruhámat és feltépték a bőrömet; sebeimből vér csordult ki.
~ Még egy ilyen és vége a harcnak. - gondoltam át a helyzetemet; meglehetősen szívfájdító volt a tudat, hogy jóval erősebb nálam az ellenfelem, egyfajta tehetetlenség uralkodott el rajtam. Ennek ellenére nem akartam elismerni a vereségemet, harcolni akartam. ~ Az eddigiek alapján lövész, közelharcban talán van némi esélyem. Rá kell erőltetnem a saját stílusomat. - a szabad kezembe is szikét fogtam, ezzel megduplázva annak az esélyét, hogy sikerül találatot bevinnem.
- Water Gun! - vett célba ismét. Ezúttal félrevetődve tértem ki a lövedék útjából, majd, amilyen gyorsan tudtam, felegyenesedtem, és rohanni kezdtem a tengerharcos irányába. A mellkasába döftem az egyik pengémet, közben pedig végigvágtam a jobbját a másikkal. - Rohadj meg! - ütött gyomorszájon, majd egy rúgással jó néhány méterrel hátra repített. Erős volt. Erősebb, mint azok, akikkel eddig szembe kellett néznem - és ezt Ő is tudta. Lenézett engem, számára csak egy újabb csúszómászó voltam, amit el kell taposnia. Ez eggyel több ok volt, amiért folytatnom kell a küzdelmet. Pusztakézzel estem ezúttal neki, úgy hittem, gyorsasága az erejével fordítottan arányos, s talán sikerül meglepnem néhány ütéssel. A balommal próbáltam meg eltalálni az állkapcsát, majd miután azt a jobb alkarjával hárította, gyomorszájon térdeltem. Előre bukott, s Én a gerincébe könyököltem, remélve, hogy ezzel sikerül a padlóra küldenem. Nem ez történt. Kezeivel kirántotta a bokámat, és rongybabaként terültem el ismételten a padlón. - Feladod végre? - kérdezte gúnyosan.
- Ne reménykedj. - vágtam vissza, majd a lábamat megfeszítve a vádlijába rúgtam, aminek hatására kissé megrogyott. Ezt kihasználva felfelé öklöztem, s az arccsontját találtam el. Hátralépett egyet, de villámgyorsan összeszedte magát, és ellentámadásba lendült. - Hundred-Shot Water Gun! - kiáltotta a már jól ismert képesség nevét, rögtön tudtam, hogy fedezékbe kell vonulnom. A pult mögé vetettem magamat, és mozdulatlanul vártam, míg az utolsó vízgolyót is ellőtte. Ezt követően előugrottam, csakhogy a tengerharcos pontosan erre várt: egy Water Gun-t indított felém, amint elhagytam a menedékemet. A lövedék újabb helyen szakította fel a bőrömet, Én pedig fogaimat összeszorítva tűrtem a velejáró fájdalmat.
- Felfogtad már, hogy egy magadfajta sohasem lesz képes legyőzni?! - kérdezte gúnyosan, miközben oldalba rúgott. Vért köptem. A tüdőm sípolt, minden porcikám fájt, tudtam, ideje elismernem a vereségemet. De még utoljára erőt vettem magamon... Talpra álltam és villámgyorsan mögé kerültem. Minden erőmet összeszedve halántékon könyököltem, majd pengémet, megforgatva az ujjaim között, a testébe mártottam. Sejtettem, hogy ennyi nem lesz elég ahhoz, hogy kiüssem, ám az még is meglepett, hogy szinte meg se érezte. Eltaszított magától, s kimondta a csatánk lezárását jelentő technika nevét:
- Water Cannon!
Vissza az elejére Go down
Raten Chromixen
Lázadó; Parancsnok-helyettes
Lázadó; Parancsnok-helyettes
avatar

Hozzászólások száma : 20
Join date : 2013. Feb. 24.

Karakter információ
Tapasztalat:
6650/7500  (6650/7500)
Pénz: 510.000 ßeli /lekötve/
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: Havi harcok   Csüt. Feb. 28, 2013 10:44 am

Hardy (és a tengerészek) vs. Raten Chromixen (és a lázadók)


Hardy
- Alapvető harci képességek
- Tengerészek feletti irányítás

Raten
- Jól képzett harci tudás
- Lázadók feletti irányítás

Ez is csak egy átlagos nap volt, ahogy az újságot olvasva kávéztam egy átlagos étterem átlagos teraszán. Minden olyan átlagos volt, még a levegőben is átlagos illatok terjengtek. Utáltam az átlagosságot.
- Menjetek, nézzetek körül. – intettem pár embernek, mire egyből székek tolódtak hátra. Parancsnok-helyettesként megvolt az a kiváltságom, hogy ezek a szerencsétlenek lesték minden mozdulatom. Nem szerettem, nem is kértem soha – de elfogadtam, és ha már rám erőszakolták, nem is utasítottam vissza. Hiszen háborúba indultam, és háborút sereg nélkül nem lehet megnyerni.
Ahogy befejeztem a kávémat, már vissza is értek a felderítők – odalent tengerészek tartózkodtak, mi pedig mosolyra húztuk a szánkat. A parancsunk világos volt, és egyszerű – minél nagyobb felhajtást okozni, hogy a Főparancsnok lemásolhassa azokat a… valamilyen papírokat anélkül, hogy a tengerészet tudomást szerezne erről. Sajnos az én rangommal se tudhattam többet ennél. Éppen ezért kalózoknak kellett kiadjuk magunkat, és magunkra vonnunk a figyelmet.
- Rendben, akkor indulás. – álltam fel, mire az emberek szintén felsorakoztak. Ahogy lementünk a lépcsőn, a földszinten valóban több tengerészeti egyenruhát is láttam – kezem egy apró mozdulatára ezek a ruhák szép lassan a földre kezdtek hullani – hol gazdájukkal, hol pedig anélkül. A sikoltozás közepette, alighogy az utolsó test is földet ért, már osztottam az utasításokat.
- Egy embert akarok a teraszra, megfigyelőnek. Ketten az épület hátulját fedezzék, három embert pedig az utcán akarok látni, elrejtőzve. A többiek itt maradnak velem, és várjuk a nyomorultak érkezését. Addig is állítsatok barikádot – minél lassabban jutnak be, annál jobb. Mozgás! – fejeztem be az elutasítást, a kiütöttek nyöszörgését pedig teljesen elnyomta a lábak dobogása. Lassan védhető helyet fabrikáltunk az amúgy is jól megválasztott épületből – szerencsére sok időnk volt, mivel a bázistól egyik legtávolabbi forgalmas csomópontot választottam – direkt azért, hogy lassan érjen ide az osztag, amit kiküldenek. Amíg várakoztunk, sokan idegeskedtek – nem egy embernek ez volt az első éles bevetése – mások viszont rutinosan támasztották a falat – én ezzel szemben leültem, és meditálni kezdtem. Tapasztalatból tudtam, hogy a friss, pihent elme élet menthet éles helyzetben.
-Jönnek! – hallottuk fentről a figyelmeztetést, mire felnyílt a szemem, és feltápászkodtam. Hamarosan hallottuk is a dörömbölést, mire két embert odaintettem tartani az ajtót. Sajnos nem nyertünk ezzel se sok időt, a tengerészek alig pár perc alatt áttörték gyorsan eszkábált barikádunk, és ahogy hallottam, a hátsó ajtónál is megjelentek az egyenruhások.
- Gyerünk emberek, ahogy a kiképzésen tanultátok! Adjatok nekik rendesen, de figyeljetek a társaitokra is! És ne feledjétek a célunkat! – kiabáltam körbe, ahogy bevetettem magam a küzdelembe.
A sok éves képzés, bár valamelyest elvesztettem tudásom emlékeimmel együtt, azért megmutatkozott itt is. Az átlag tengerészek, amiket ránk küldtek, hirtelen nem tudták mit kezdjenek egy fegyvertelen ellenféllel – én viszont rutinosan nyúltam be lendülő kardjuk alá, elütve karjukat, ezzel szabaddá téve a test egyik legsebezhetőbb pontját – az ellenfél torkát. Nem egy férfi esett a padlóra hörögve, embrió-pózba görnyedve, ahogy áthaladtam a „csatamezőn”. Motollaként csapkodtam karjaimmal, nem kímélve senkit, és semmit. Mivel azonban tudtam, hogy előbb utóbb összeszedik magukat ellenfeleink, inkább zavart akartam kelteni soraikban, ezért felkaptam egy, a földön heverő puskát, és azzal szórtam meg a hátrébb állókat, akik jobban féltek a haláltól, mint a parancsmegtagadástól. Ezek az emberek aztán, amikor közéjük lőttem, ahogy vártam, iszkolni kezdtek – ezzel igencsak csökkentve a még harcolók morálját.
- Gyerünk, ne hagyjátok magatokat! Nézzétek, hogy futnak azok, akik felismerték erőnket! - zengtem, mire ismét csökkent a tengerészek száma. Ahogy az első rohamot túlvészeltük, nem hagytam pihenni a fiaimat – egyből a barikád újraépítését kapták jutalmul. Persze az a két ember, akik a legjobban harcoltak, és fáradtak ki felmehetett a teraszra, leváltani az őrséget. Én pedig ismét meditációba süllyedtem. Persze nem sokáig pihenhettem, hamarosan ismét riasztott az őrség – és ahogy jelentették, immáron egy jelentősebb erőt küldtek ki ránk.
- Mocskos kalózok! – hallottam a mesterségesen felerősített hangot, mire mosolyra húztam a számat – tehát bevették a kamu zászlónkat, amit korábban szándékosan kidobott egy őrszem a teraszról.
- Adjátok meg magatokat, és hódoljatok be az Igazságnak! Ha így tesztek, szavamat adom, hogy bántódás nélkül juttok el a börtönbe! – hallgattuk a nagylelkű ajánlatot, mire felsétáltam a teraszra – persze úgy, hogy lentről ne látszódjak.
– Nemtetszésünket szeretnénk kinyilvánítani. – néztem a mesterszabotőrömre, aki épp pihenését töltötte, mire az vigyorra húzta a száját, és elővett a zsákjából egy apró bombát, amit a tömeg elé „ejtett”. Közben volt alkalmam szemügyre venni a szószátyárt is – Hardy, egy tengerészeti tiszt vezette az ostromlókat.
Tiszteltük az ellenfelet annyira, hogy ne érje őket sérülés, amíg nem kezdődött el a csata – bár én ezzel nem értettem egyet, ha tengerészetről volt szó, a Parancsnokom mégis világossá tette, hogy mit gondol erről, ezért nem adhattam nyílt támadási parancsot. Az üzenetünk mégis épp eléggé világos kellett legyen, hiszen felordítottak, és rohamozni kezdték az ajtót.
- Remélem van még ahonnan ez jött. – néztem hátra, miközben siettem lefelé a lépcsőn – nem hagytattam, hogy nélkülem kezdődjön el a harc, az rossz fényt vetett volna rám. Ahogy a fentről záporozó bombák tisztogatták a mezőt, parancsomra a barikádot belülről távolították el embereim – a korábban utcára küldött, friss lázadók is beszálltak az ütközetbe, hátulról támadva az egységet – én pedig egyenest Hardyt céloztam, aki a füsttől és a meglepődéstől szinte nem is látta a közeledésemet. Gyors mozdulatokkal teremtem előtte, azonnal támadva – már háború volt, nem számított a lovagiasság.
Szerencsére megleptem, és így enyém volt a kezdeményezés – első ütésem gyönyörűen roncsolta szét arccsontját, és mindent megért az a hang, ahogy az orra eltörött. A fájdalomtól összegörnyedő testnek nem hagytam semmi időt, szintén villámgyorsan cselekedtem – ezennel a térdemmel ismerkedhetett össze. A földön fekvő Hardy ismét elérte azt a célt, amit az elejétől fogva elakartam – hiszen ilyen nagy létszámkülönbségnél csak ezzel lehet nyerni – demoralizálta a seregét, az enyémet pedig felbátorította. Szegény tengerészek erre nem voltak felkészülve. A rövid pengéjű, alattomos orgyilkosok szinte láthatatlanul haladtak végig az ellenség háta mögött, kiiktatva egy-egy embert, miközben fentről folyamat záporozott rájuk a füst – és robbanóbomba, ráadásul a korábban messzebb elhelyezett mesterlövészek is szorgosan irtották az ellenfeleinket. A vezető nélkül maradt sereg ismét a szétszelelés mellett döntött, mi pedig fáradtan rogytunk össze – amikor megláttuk az égen felfelé ívelő fénycsóvát. Szerencsére zölden ragyogta be az eget – ami azt jelentette, hogy a Főparancsnok elvégezte a dolgát, mi pedig nem kell tovább tartsuk magunkat. Szinte abban a pillanatban kezdtek eltűnni az emberek – nem együtt tartottunk vissza, hanem egyesével céloztunk meg különféle sikátorokat, ahol átvedlettünk normál polgárrá – a fegyveresek elrejtették fegyvereiket, a fiatalokból idős emberek váltak. Nem egy tehetősnek tűnő férfiból lett öreg, agg női koldus, ahogy elrejtőztünk az utcákon. A tengerészetnek esélye nem volt megtalálni minket. Mi pedig nem siettünk sehova.

Vissza az elejére Go down
Bepo
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 15
Join date : 2013. Feb. 21.

TémanyitásTárgy: Re: Havi harcok   Csüt. Márc. 14, 2013 12:13 am

Na, "kissé" megkésve, de itt is a várva várt értékelésetek! Röviden és tömören: mindkettőtök munkájával meg voltam elégedve. Ám mivel egyik vesztes harc, míg másiknál azért a legénység elég sokat tett a nevedben, így inkább pénz jutalom felé húzok.
Jutalmatok: 100TP és 300.000ßeli. Aztán nehogy elherdáljátok egyből. Wink
Vissza az elejére Go down
William Lancaster
Fejvadász; Orvos
Fejvadász; Orvos
avatar

Hozzászólások száma : 8
Join date : 2013. Feb. 23.

Karakter információ
Tapasztalat:
900/1250  (900/1250)
Pénz: 1.320.000 ßeli /lekötve/
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: Havi harcok   Vas. Márc. 31, 2013 11:00 am

Higuma vs. William
Higuma:
- Szablya

William Lancaster:
- Szikék

Fogaimat összeszorítva hangtalanul tűrtem a csípős, kissé égető, kellemetlen érzést, ahogyan kitisztítottam a sérüléseimet valamiféle alkoholtartalmú itallal, amit a kocsmában találtam. Ugyan frusztrált, hogy ilyen eszközöket kell használom a sebeim ellátásához, ámbátor nem volt mit tenni, azon anyagokból kellett dolgoznom, amelyeket itt találtam, hiszen az orvosi felszerelésemet a csónakban hagytam, amit az előző szigeten szereztem egy fogadás megnyerésével. Szerencsétlen fickó… azt hitte, annak a két férfi küzdelméből a nagyobb darab fog győztese kijönni, ám kalandjaim során már megtanultam, az ember erejének nem jó indikátora a kinézet, sokszor azok okoznak meglepetést, akikből nem néznénk ki semmit sem.
- Túlságosan vakmerő voltál! Miért kellett szembeszállnod azzal a banditával? - szegezett nekem egy kérdést Neko, miközben az ingemből egy jókora darabot téptem ki, akkorát, amellyel el tudtam fedni a bal karomat díszítő, mély vágást.
- Magam sem értem, mit miért teszek. Mostanában kissé szétszórt vagyok. - valóban ez volt az igazság; a kórházi munka után, amit abban a kisvárosban vállaltam el, nem voltam a régi. Ugyan eltelt azóta már jó pár hét, még most is a gyilkos ajánlata visszhangzott a fejemben, továbbra sem voltam biztos abban, hogy jól döntöttem. Hiszen kihasználhattam volna; el kellett volna fogadnom az ajánlatát, majd miután átadta a tudást, melyet említett, könnyedén végezhettem volna vele. S most Én lennék a Világ egyik - ha nem a - legnagyobb sebésze! Már - már megürített ez a gondolatmenet; ostoba voltam, vagy csak túl emberi? A kettő egy és ugyanaz; a tudomány szent oltárán néha emberi életeket kell feláldozni azért, hogy sokakat megmenthessünk - ez egy örök igazság, mégis semmibe vettem a döntés percében.
- Azt mondta, még találkoztok majd a közel jövőben, szóval ne pazarolj több időt rá… inkább arról beszélj, mi volt ez az egész azzal a banditával. - igaz is; Neko nem volt itt a küzdelemkor, más feladatot bíztam rá, azt hajtotta végre, mikor összetalálkoztam Higumával és az embereivel.

Hol is kezdjem? Miután megkértelek, hogy kövesd azt a Kalózt, ide indultam, a kocsmába, annak reményében, hogy sikerül valami alkalmi munkát találnom. A kocsmában a csaposnak elmondtam, hogy orvos vagyok, és rákérdeztem, hogy tud-e valakit, aki olyan embert keres, akinek efféle képzettsége van. Ő egy Higuma nevű férfihoz küldött, ám felhívta figyelmemet arra, hogy óvatosnak kell lennem, mivel egy gonosz emberről van szó. Úgy döntöttem, meglátogatom ezt a fickót; elég erősnek tartottam magamat ahhoz, hogy megvédjem magam, ha netalántán harcra kerülne a sor, és szükségem volt pénzre - kész voltam bármit elvállalni. Egy házhoz vezetett az utam, ami az erdőben ácsorgott magányosan, látszólag mindenki elkerülte ezt a környéket, féltek ettől a férfitól. Bekopogtam, mire kinyílt az ajtó - furcsa mód' baráti üdvözlet helyett egy pisztoly fogadott, amit a homlokomnak szegeztek.
- Ki vagy Te? - kérdezte csöppet sem barátságosan egy félszemű alak. Jobb kezemben már ott lapult az egyik szikém, ám jobbnak láttam most még elkerülni a konfliktust.
- Orvos vagyok. Úgy hallottam, szükségük van egy gyógyítóra. - feleltem mosolyogva, mire bentről egy kiáltást hallottam.
- Ne légy' ilyen udvariatlan! Engedd be a doktor urat! - némi gúnyt hallottam ki a hangjából, ennek ellenére úgy tettem, mintha nem érzékeltem volna. Alig láthatóan biccentettem egyet a pisztolyos férfinak, majd bentebb mentem. A teremben másfél - két tucatnyi fegyveres alak emelte rám lenéző tekintetét, azonnal felismertem, melyikőjük a vezető; egy fekete hajú, kecskeszakállas férfi volt az, szablyával az oldalán. Két nő társaságában ült a terem túlsó oldalán.
- Az egyik emberemből kell kivennedk ét golyót. - tért rögtön a lényegre, Én pedig egy bólintással jeleztem, hogy megértettem.
Félórán belül elvégeztem a munkát - felálltam, egy kendőben megtöröltem a kezeimet, és Higuma felé fordulva vártam a fizettségem; ami elmaradt. Helyette kivont karddal támadt rám két embere hátulról. Szabad kezeimmel megragadtam a fegyvert tartó csuklójukat, majd előbb gyomorszájon térdeltem az egyiket, aztán immáron felszabadult karommal állba könyököltem a másikat. Az ablakon át távoztam, kezeimet pajzsként tartottam a fejem elé, ezáltal csak az alkarjaimba fúródtak üvegszilánkok. Kisvártatva a banditák is kirobbantak a házból, volt köztük olyan, aki pisztolyokat szorongatott kezeiben, ám voltak kardforgatók is közöttük; egy valaki hiányzott, a vezetőjük. Látszólag úgy hitte, az emberei elegek lesznek ellenem.
- Mi lenne, ha csak úgy megadnád magad? Semmi esélyed ellenünk, ígérem, gyors és fájdalommentes halálod lesz. - alkudozott az egyik nagyobb pofájú férfi, mire válaszként egy könnyed mozdulattal a torkába dobtam a szikémet. Áldozatom kétségbeesetten kezdett el levegőért kapkodni, miközben kitépte a hideg pengét a torkából, és a sebre tapasztotta a kezét, remélve, hogy sikerül lassítania az elvérzés folyamatát. Lényegében így csak késleltette a biztos halált. Újabb pengéket vettem elő, majd egy pisztolyost céloztam meg a bal kezemben lévővel, míg a jobbomban tartottad közelharcra használtam az időközben nekem rontó kardforgatóval szemben. Fegyvereink sárkányok módjára szikrákat hánytak, ahogyan egymásnak feszültek, és próbálták lenyomni a másikat; tudtam, egy szikével nem tarthatom magam egy ekkora fegyverrel szemben, ezért szabad kezemmel a kabátom belső zsebébe nyúltam, majd egy újabb pengét előkapva az ellenfelem fegyvert tartó kezébe álllítottam. Az felkiáltott, figyelme lankadt - ezt kihasználva gyomorszájba térdeltem, s, miután leguggoltam, a lábai felé rúgtam. Kisvártatva az összes bandita a lábaim előtt hevert, Én pedig az egyik kardjával oltottam ki az utolsó még lélegző férfi életét.
- Szánalmas... komolyan azt hitttétek, hogy csak azért győzhettek, mert többen vagytok? Ne röhögtessetek. - csóváltam meg a fejem, majd néhány szikét vettem magamhoz, mert úgy sejtettem, a főnök ellen szükségem lesz minden fegyveremre.
- Nem voltak méltóak arra, hogy engem szolgáljanak, ha egy ilyen senkiházit nem tudtak megölni. - lépett ki a fekete hajú fickó egy papírdarabbal a kezében, amit felém dobott. Elkaptam, s szétgörgettem a plakátot, ami Őt ábrázolta, alatta pedig egy összeg volt írva: 8.000.000 ßeli. - Még most is harcolni akarsz velem, kölyök? - látszólag nagyon nagyra tartotta magát a vérdíja miatt, ám elszámolta magát; a plakát láttán nem félelmet keltett bennem, csupán egy újabb okot adott nekem, amiért végeznem kellett vele.
- Támadj. - Higuma azonnal felém ugrott, és szablyáját előrántva a hüvelyéből, a mellkasom irányába döfött. Refllexeimnek hála elhajoltam, majd nem régiben szerzett karddal kíséreltem meg elmetszeni a torkát. Képzett kardforgatónak tűnt, mivel könnyűszerrel blokkolta a csapásomat, és egy szempillantás alatt fogást váltott, ezáltal megszerezve a következő támadás jogát. A combom felé vágott, amit Én a másik kezemmben tartott szikével hárítottam.
- Nem vagy átlagos orvos, mi? Mégis ki vagy Te?! - kérdezte ingerülten, miközben végigvágta a mellkasomat. A sebből vér csordult ki, ám nem volt súlyos sérülés, nem gátolt a harcban a seb.
- Az nem tartozik rád. - feleltem vigyorogva, és felé dobtam az orvosi pengémet, de meglepődve láttam, amint játszi könnyedséggel védte ki a támadásomat a kardjával. Folytattuk az adok - kapok típusú harcot. Egy vágást Én vittem be neki, egyet Ő, ám küzdelmünk egyenlő volt, kimért, mindketten arra vártunk, hogy hibáázon a másik. Alig észrevehető volt a fölénye - az is csak amiatt volt, mert Ő már minden bizonnyal jó pár éve használt kardot, Én pedig csak alkalmanként próbáltam ki magamat a kardforgatásban.
- Mire fel ez a nagy önhittség, kölyök? - kérdezte, miközben ismételten felém döfött. Támadása gyors volt, képtelen voltam teljesen elkerülni, így hát pengéje a bal oldalamba fúródott. Alig hallhatóan felszisszentem, miközben hátrébb szökkentem, hogy kikerüljek a hátósugarából. - Látod? Gyenge vagy! - nevetett fel gúnyosan. Nem reagáltam szavaira, inkább kardommal vágtam felé - ezúttal is hárított, csakhogy számítottam rá. Célom valójában az volt, hogy míg lefoglalom a kardját, a másik kezemben lévő szikével viszek be halálos sérülést. Ismételten a nyaka felé vágtam, ámbátor sikeresen leredukálta a sérülét, és csak az arcán hagytam egy méretes vágást.

- Végül Ő győzött. Életemet csakis a Haditengerészetnek köszönhetem - a kocsmáros jelezte a tengerészetnek a banditák helyzetét, s néhányan közülük elmentek felderíteni. Ha nincs az a férfi, most biztosan halott vagyok. - fejeztem be a beszámolót Neko-nak, és megkíséreltem talpra állni. - Még gyenge vagyok, egy rövid időre muszáj beszüntetnünk a vadászatot...
Vissza az elejére Go down
Portgas D. Ace
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 21
Join date : 2012. Sep. 29.

TémanyitásTárgy: Re: Havi harcok   Vas. Márc. 31, 2013 11:13 am

Szép harc, ahogy az el is várható. Az már kérdéses, hogy a 12:00 melyik hónaphoz tartozik, hiszen bár csak másodpercekkel, de már április elsejét írtuk akkor - bár egyesek szerint egy nap addig tart, amíg le nem fekszünk aludni - nos lényegtelen, azt hiszem ez nem az én hatásköröm jelenleg. Ami viszont bizonyos, hogy - mindegy melyik hónapra - a jtalmatok Nekóval: 100TP és 300.000ßeli (na nem fejenként, összesen)
Vissza az elejére Go down
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Havi harcok   

Vissza az elejére Go down
 
Havi harcok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Konoha vs Djuka klán

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Trailer Park :: Off :: Harctér-
Ugrás: