Szellemváros
 
HomeGy.I.K.TaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Raten Chromixen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Raten Chromixen
Lázadó; Parancsnok-helyettes
Lázadó; Parancsnok-helyettes
avatar

Hozzászólások száma : 20
Join date : 2013. Feb. 24.

Karakter információ
Tapasztalat:
6650/7500  (6650/7500)
Pénz: 510.000 ßeli /lekötve/
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Raten Chromixen   Vas. Feb. 24, 2013 11:15 am

Név: Raten Chromixen
Kaszt: Lázadó
Rang: Parancsnok-helyettes
Születés nap: November 30.
Kor: 21
Nem: férfi
Képesség: Diszciplínák (pályázatban lesz kifejtve)
Kinézet: Aranyló, félhosszú haj és szem. Nem tudni, hogy eredetileg is így nézett ki, vagy a Diszciplínák használatától változott meg így a kinézete. Bal karján egy apró, különleges eternal pose, ami csak vízszintes irányban tud forogni - és a sziget maradékát mutatja, ahol mestere lakik magányosan.
Felszerelés: a fent leírt eszköz.
Jellem: Magának való, a hangulatok embere. Amikor olyan kedve van, mindenkin segít, de lehet, hogy másnap ugyan ezeket az embereket megtámadja az utcán. Sose lehet tudni, hogy mire számítson az ember - de ha valakit igazán megkedvel, azért a világ végére is elmegy, és ugyan így érez azok felé, akik rá vannak bízva - például a beosztottjai.


Előtörténet

Életem ezen időszakából csak emlékképeim vannak - fényképszerű foszlányok, amiket inkább az elmesélt élmények elképzelése szült, mint valódi tapasztalatok. Nem emlékszem pontosan anyám képére, de az elmondottak alapján elképzeltem, és gondolataimban mindig ezen formáját vette fel. Nem ismertem apám, de egy homályos, távoli figura képe mindig beugrik, ha őrá gondolok. Nem tudom voltak e testvéreim, se azt, hogy milyen háztartásból származok. Nem tudom, hogy amit elmondtak a valóság, vagy hazugság. Gyakran töprengek el - vajon a név, amit hordok, tényleg az enyém? Vajon a személyiségem, a lényem tényleg a sajátom? De nem tudok semmit biztosra, és ez a tudatlanság végigkísért életem során. Ezért nem tudnak rólam se semmit. Ezért vagyok magányos, és ezért nem keresem a társaságot. Ezért vagyok az, aki.
- Raten Chromixen

A nő sikoltása végigvisszhangzott a folyosókon, és szinte felerősödve csapódott vissza a falakról, ahogy a kihalt kastély ürességét betöltötte. Nem volt senki, aki észrevette volna, és aggódó tekintetek se pillantottak fel a hangra. Nem volt, aki sietve rohant volna a hang irányába, megmenteni őt a fájdalmaktól. A nő persze nem is várt segítséget, csak a sötét megváltást, a kegyetlen, de mégis kegyelmes halált.
És jött is a sötét, méltóságteljes suhintás, ahogy átvágta a nő nyakát, nem sokkal azután, hogy kipréselte magából a véres kis lényt. A szekta szabályai egyértelműek voltak - életet az életért. Az egyensúly és a létszám fennmaradt, és ha valaki terhes lett, vagy elvetette a gyermeket - erre minden lehetősége megvolt - vagy az életét adta érte. Így született hát meg Raten - tudtán kívül elvéve egy életet, de nem az utolsót…

Sötét alakok hajoltak a gyermek fölé, és vizsgálták gonosz, pénzsóvár tekintettel. Ők voltak a sziget vezetői, az Öregek Tanácsa. Bár már régóta visszavonultak, izmuk még mindig dagadt karjukon, és a fiatalok nem mertek újat húzni velük, hiába járt néhányuk akár hatvan, hetven nyáron is túl. Egy ember mégis fellázadt ellenük. Ez a valaki karddal rontott be ebbe a szobába, és most saját vérében hevert. Az egykor kezében villódzó, suhogó kard most saját hátából állt ki, az Öregek pedig pillantásra se méltatták. A gyereket nézték, ahogy rugdosott a bölcsőben, és anyjáért sírt. Ők már tudták, hogy sose jön a nő, hogy megetesse. Hogy sose veszi kézbe az apja, akinek élettelen teste pár méterre feküdt. Ehelyett eldöntötték, hogy a fiúnak a férfi nyomdokaiba kell lépjen. Úgy határoztak, hogy kívülről, árnyakként fogják irányítani életét – hogy ha levizsgázott az Akadémián, beléphet a Testvériségbe, és akár vezetheti is azt, ha méltónak bizonyul. Hogy őt sosem fogják elcserélni, mint a sziget lakóit – túl értékes bérgyilkos lesz árucikknek. És hogy egy nap akár az Öregek Tanácsába is beléphet. Oh, még senki sem tévedett úgy, mint az a pár csökönyös vénember.

Persze nem volt minden ilyen sötét és kegyetlen. A sziget minden lakóját elfogadták, és tisztelték - amíg meg nem szegett egy szabályt. A gyerekeket már kiskoruktól kezdve szoktatták a rendhez, és a fegyelemhez, tíz éves korukban pedig - ahogy velem is történt - bekerültek az Akadémiára.
Itt folytatták a nevelésüket, kiölve belőlük mindent, ami emberré tette őket. Kíméletlen gyilkosokká nevelték őket, először a testüket erősítve meg a mindennapi gyakorlatokkal, majd a lelküket törve meg az előadásokkal. Végül pedig megtanultak harcolni, kiadva magukból minden gyűlöletet és dühöt, az utolsó éveikben pedig mindenki érzelmetlenné vált. Engem is megérintett az akadémia kegyetlensége, de megőriztem a saját tudatom, és gondolkodásmódom. Magam maradtam, nem olvasztott magába ez a világ. Nem lettem tökéletes báb, bérgyilkos a kívülállók szemében, sem pedig tisztelendő példakép a sziget lakóinak szemében.
- Raten Chromixen


Ahogy beléptek az Akadémia - a sziget legnagyobb épülete, ami kívülről egy hatalmas bázisnak tűnt, és belülről se volt egy luxusszálloda - kapuján, Raten eltátotta a száját. Nem is álmodott arról, hogy egyszer ő is ide járhat majd, ahol a sziget legjobbjait, a megbecsült Malitusokat nevelték. Persze a kölyök nem tudhatta, hogy ezek a férfiak és nők híres bérgyilkosok, a világkormány egy titkos zsoldos csapata. A fiatalokat - legalább ötvenen lehettek - mind egy terembe vezették, ahol egy hosszú asztalnál ültek a tanárok. Vizslató szemük máris az első próbatételüket jelentette - aki itt nem felelt meg, azokat kizárták, és a sziget tagjai megvetették, bár el nem küldték őket. Malitusnak lenni dicsőség volt, de akit innen kirúgtak, az többé nem találta helyét a társadalomban. Raten ezért kihúzta magát, úgy sétált el bírái előtt. Persze a tanárok mind ismerték a gyermek múltját, és tudták, hogy milyen sors lett kijelölve a számára. Ezért a többinél több figyelmet szántak neki, majd a csapat és a mestereik átvonultak a következő terembe.
A fegyverek lenyűgözték a fiút, akit szinte extázisba hozott a látványuk. Körbe-körbe forgott, és úgy szemlélte a lenyűgöző gyűjteményt, mikor egy hangot hallott.
- Jól nézzétek meg ezeket az eszközöket, gyermekek. - zengett az egyik idősebb férfi, és szavai hatására egy csapásra csend lett. Mindenki érdeklődve fordult a mester felé.
- Ezek a szigetünk védelmére szolgáló eszközök szükségesek, ha békében akarunk élni. Ha Malitusok akartok lenni, akkor legalább olyan természetes kell legyen egy fegyver a kezetekben, mint a ruha amit viseltek. Mindannyian megtanuljátok majd használni legalább egyik típust, hogy megvédhessétek magatokat. Most viszont találomra válasszatok egyet, kövessétek az ösztöneiteket. Meglehet sokan rosszat választotok, de egy igazi harcos a neki valót emeli le a falról. - ahogy elhaltak a buzdító szavak, bátortalanul, de mindannyian megindultak a falakhoz. Sokan a díszes, nagy fegyvereket létesítették előnyben, Raten számára viszont egyből kitűnt két kard - az ikerpengék elegánsan lógtak a falon, egyszerű kinézetük méltóságot sugárzott, de mégis kecsesek, hívogatóak voltak. Ahogy megfogta a két kard markolatát, az ezüstszerűen fényes felület megillant a fáklyák fényében, mintha csak elismerte volna a fiút. Ahogy megforgatta a fegyvereket, bár még sose tartott ilyet magánál, mégis természetesnek, karjai meghosszabbításának tűntek az eszközök.
A fiú háta mögött pedig sokatmondó pillantást váltottak a mesterek.

Bár kiválaszthatták eszközeiket, még nem került sor azok használatára. Minden harcosnak előbb a megfelelő fizikumot kellett elsajátítania. Igaz, a sziget ott terült el az épület körül, de tanulmányaik alatt nem hagyhatták el az akadémia területét. Itt ettek, aludtak, és legfőképpen edzettek.
Ezek kemény, testet és lelket egyaránt megdolgozó feladatok voltak. Előfordult, hogy olyan feladatot kaptak, amit képtelenség volt teljesíteni - ekkor a mesterek azt nézték, meddig mennek el, és mennyire feszengetik tűrőképességük határait. Raten az eltelt egy év alatt megizmosodott, és megtanulta elfojtani a pattanásig feszült izmok fájdalmát, régi barátjaként üdvözölte a különféle görcsöket, és nem lepődött meg, amikor éjszaka az alvás kellős közepén rontottak be a szobájukba az idősebb tanulók, hogy kikergessék őket az udvarra, és reggelig futtassák őket. A négy év állóképesség növelés után már csak harmincan maradtak, akik elkötelezetten, és töretlenül haladtak a cél felé. És ekkor elérkezett az első igazi vizsgájuk.
- Végre elértetek arra a szintre, hogy harcot tanuljatok. - kezdte a férfi, miközben minden diák a fegyverteremben ült, az akadémia hagyományos ruhájában.
- Persze előbb megnézzük, hogy mennyit tudtok magatoktól - fontos, hogy egyféle rangsor alakuljon ki köztetek, ami odakint is jellemzi társadalmunkat. Ez a rangsor az elkövetkezendő pár évben gyakran változhat majd, viszont jó lesz, ha már most hozzászoktok. A fegyvereitek, amiket első nap választottatok, most is nálatok vannak - mindenkinek megmondtuk, hogy hozza el. Vegyétek hát elő ezeket, és kövessetek az arénába. - szólt a férfi, miközben a gyerekek egymást méregették. Sokan csalódottan nézték a fegyverük - díszes, súlyos kalapácsok, amik tízévesen nagyon tetszettek nekik, most harcra használhatatlannak tűntek szemükben. Raten viszont boldogan suhogtatta meg az ikerpengéket, amik azóta is belesimultak a kezébe, és szinte természetesnek hatottak.

A harc egyszerű volt, gyors, és kegyetlen. A legtöbben ész nélkül rontottak egymásnak, nem törődve az alapvető taktikákkal és felkészülésekkel. Bár az elméletet sokat gyakoroltuk, ezt nem mindenki alkalmazta. Ők hullottak el először, és kerültek a ranglétra legaljára. Mások, köztük én is inkább hátrébb húzódtunk, bár folyamatosan éberek voltunk, hagytuk, hogy a barmok gyorsan lerendezzék egymást. Nem siettettük el a dolgokat, hiszen nem számított hogy mennyi ideig küzdünk. Mindenki nyerni akart.
- Raten Chromixen


A csatától zengő arénában Raten a falhoz simulva fogta a pengéket. Nem mozgatta őket látványosan, és nem zárt le velük minden szöget – hiszen semmi ilyesmit nem tanult, és nem is akarta feleslegesen megvágni magát. A legszánalmasabb tanulók voltak azok, akik önmagukat csonkították meg már a harc elején, és ő nem akart hozzájuk hasonlítani. Inkább hagyta, hogy kardjai elnyúljanak oldalánál, miközben egyre fogytak az ellenfelei – ő pedig egyre csak feljebb lépdelt a rangsorban. Osztálytársai a néma csendtől az emberfeletti ordításig mindent hallattak – és sokan közülük véreztek. A homok, amin álltak pedig méltóságteljesen szívta magába ezen diákok fizetségét. Hiszen megfizettek a forrófejűségükért, a butaságukért, és azért, mert nem erőltettek magukra önuralmat – volt, aki csak zúzódásokkal adózott a hülyék oltárán, de egy fekete hajú fiúnak tőből vágták le karját. Ahogy Raten felkészült a harcra, meg is találta őt az első ellenfele – egy erős, sunyi képű suhanc, aki kétkezes csatabárdot forgatott – dagadó izmai pedig ennek csak a jelentőségét növelték. A fiú alapállásba helyezkedett, ahogy az izompacsirta nekirontott – és bár a csapását sikeresen hárította, a karja teljesen elzsibbadt, a pengék pedig lehulltak a homokba. Ahogy a kegyetlenség kiült ellenfele arcára, Raten látta, hogy a csatabárd felé tart – nem a fejére, szándékosan halálos sebet okozni tilos volt – hanem karjai felé. Nem tudta mit tegyen, de nem is gondolt semmire. Teljesen kiürült az elméje, csak a bárdot látta és a karját – és ekkor megváltozott a sorsa. A karjaiból aranyló izzás tűnt fel, ami szinte megvakította mindkét fiút – de a csatabárd fémes csilingelést hallatva visszapattant, és egyenest az orrán találta el használóját. Raten nem értette mi történt, de a nagydarab tanonc elterült a földön, ahogy arcából ömlött a vér – a felügyelő pedig megfújta a kürtöt, ezzel jelezve, hogy a harc véget ért.

Nem értettem, hogy mi történt, de a tanítók tudták – egyből meglátták velem született képességem, és a lehetőségeket. Ezért szinte eldobatták velem kardjaim. Külön képzésre hívtak, és az akadémia normál órái mellett nekem ezeken is részt kellett vennem, a felsőbb évesekkel, akik szintén kivételesek voltak saját évfolyamukban. A kiválasztottak akadémiája volt ez, egy iskola az iskolán belül.
Azt mondják, hogy a Haditengerészet nagy hangsúlyt fektet a fegyelem oktatására. Ha csak a felét megtanítanák az embereiknek, mint amit mi tanultunk egy félévben erről, már rég nem lenne kalóz, aki a tengereket merné járni. Hiszen ezt tanultuk mi – fegyelmet. Fegyelmet saját testünk, tudatunk felett. Vagy ahogy a beavatottak ismerik – Diszciplínákat. A tanulás lassú volt, és kimerítő. Gyakran megesett velem, hogy kifáradt elmém egyszerűen felmondta a szolgálatot akár a legegyszerűbb feladatok közben is – nem egyszer ébredtem a fürdőben, vagy arcommal az ételben, de ez se tántorított el attól, hogy megszerzett címem – harmadik lettem a küzdelem után – megtartsam, illetve javítsam. Az alapokat egy évig tanultuk – az intenzív edzés folyamán még csak a legalapvetőbb képességet tanultuk meg, a meditációt, és további két év kellett, mire néhány képességet is a magaménak tudhattam. Ez alatt harci képességeim is megnőttek, évfolyamtársaim pedig nem is sejtették, hogy egyéb képességeim szárnyalni kezdtek – hiszen évfolyamomból csak én járhattam a Fegyelem Iskolájába.
- Raten Chromixen



- Figyelem, tanoncok. Az elmúlt három év alatt sokat fejlődtetek, és sok vizsgán vettetek részt – bár a rangsorotok sok helyütt változott, az első négy diák azóta se veszítette el helyét. Ma azonban lehetőségetek van elragadni szerzett címüket, hogy elismerést váltsatok ki magatoknak – ráadásul csak a legjobb tíz tanonc járhat majd az Árnyak Iskolájába. Ezért, hogy mindenkinek legyen esélye megszerezni a címet, ismét megmérkőztök egymással. A harc során bármit használhattok – ügyességet, ravaszságot, és tudást egyaránt. A harc addig tart, amíg a legjobbat leszámítva mindenki harcképtelenné válik, vagy feladta. Jó szórakozást. – fejezte be beszédét Vale’as mester, az akadémia C évfolyama pedig ismét bevonult az arénába. Raten ravasz mosollyal arcán alkalmazta a Jelentéktelenséget, miközben társai egymást méregetve köröztek. Az ilyen párharcok látványos szórakozást nyújtottak a felsőbb évfolyamosok számára is, és közöttük páran boldogan dörzsölték a markukat. Azok, akik Raten speciális évfolyamának társai voltak, tudták, hogy mi fog történni, és boldogan fogadtak a fiúra, aki ártatlanul sétálgatott a küzdő felek között. Hagyta, hogy társai lefárasszák egymást, és felmérte azok erejét is. És bár mindenki lankadatlan forgatta a súlyos fegyvereket, az ő pengéi nyugodtan pihentek az oldalán. Senki nem támadt rá, senki nem méltatta figyelemre – neki pedig így jó volt. Először a két legjobb tanulót kereste meg – ahogy számított rá, egymással küzdöttek. Joshua jelentette az egyetlen komoly veszélyt a fiúra – és ellenfele hiába volt a második a rangsorban, úgy tűnt könnyedén legyőzi őt – Raten viszont ezt nem akarta. A küzdők mögött állt meg, és mikor az Első a végső csapásra emelte párbajtőrét, kicsusszantak az ikerpengék – persze élükkel visszafelé, de csapásuk így is elég volt a fiú ártalmatlanításához. Másik ellenfelének meglepődni se volt ereje, már érkezett a következő csapás, szintén a halántékra. Immáron ő volt a legmagasabb rangú az arénában, és boldogan – vérszomjasan – vetette magát a küzdelembe. Igazából senkit sem lepett meg, hogy csak ő maradt talpon a harc végén, Aranyharangtól sugárzó testtel – ami bár legutóbb csak véletlenszerűen jelent meg testén a képesség, most tudatosan vonta be magát vele. Elegánsan hajolt meg tanárai felé, diáktársai pedig állva tapsolták a Legjobbat. Az Árnyak Iskolájának legújabb tagját, a Fegyelem Iskolájának már harmadik éve tagját, az Akadémia évfolyamelsőjét.
Ezt követően monoton hétköznapok, tanulással és edzéssel teli évek következtek. A fiú megtanult észrevétlenül lopakodni az Árnyak Iskoláján, teste felett szinte korlátlan fegyelmet ért el, az Akadémia pedig bevezette az összes fegyver alapvető ismeretébe és forgatásába. Megtanulta a mérgek és gyógyfüvek használatát az Alkímia Iskoláján. És ahogy a következő hat év eltelt, tökéletes bérgyilkos lett, egy teljes jogú Malitus annak minden előnyével. Az Akadémia Legjobbjaként vizsgázott utolsó évében, és készen állt arra, hogy elküldjék első bevetésére.

Nem emlékszem arra, hogy mi történt ez után. Az emlékeim túl kuszák, kótyagosak, és félek, hogy játszanak, tréfálnak velem. Tudom, hogy mi történt, hiszen elmondták, ahogy azt is, hogy miért tettem. De arra már nem emlékszem, hogy hogyan.
Tudom, hogy mit tanultam a Fegyelem Iskoláján. Emlékszem az érzésre, a technikák nevére. Tudom, hogy mit láttam, amikor egy ember aurájába néztem. De már nem tudom ezt megtenni.
Miután megtudtam, hogy szigetünk miért tartják, hogy mi végre volt az a sok tanulás, elöntött a harag. Emlékszem arra az érzésre, ahogy belülről emésztett egy fékezhetetlen, olthatatlan tűz. És arra is emlékszem, amikor körülöttem is testet öltött gyűlöletem. Látom magam előtt a belőlem kifakadó lángokat, ahogy elemésztik a szigetet, és hallok egy távoli, ördögi nevetést. Nem tudom biztosra, hogy kié, de félek, hogy az enyém. Eltöröltem mindent, mára nem létezik az a sziget.
És mára nem létezik az a Raten Chromixen se, aki akkor voltam. Nem vagyok olyan jó, bár újdonsült mesterem sok mindenre megtanított. A férfi, aki túlélte a tüzet, aki magányosan élt egy barlangban befogadott, és gondomat viselte a Pusztítás Napja után. Elmesélt mindent, amit elfelejtettem, és segített visszaszereznem néhány emlékfoszlányt. Szerencsére a testem emlékezett alapvető harci képességeimre, így életben tudtam maradni a tengeren.
Emellett csak azt tudom, hogy a Világkormányt el akarom törölni. Ez az egy vágyam maradt, ezért léptem be a lázadók közé. Nem akartam rangot, hírnevet szerezni magamnak, mégis felléptem a ranglétrán. Nem akartam mást, mint a Világkormány végét. Még mindig csak ezt akarom. És mégis, csak ezt nem kapom meg.
- Raten Chromixen
Vissza az elejére Go down
Donquixote Doflamingo
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2012. Jan. 25.

TémanyitásTárgy: Re: Raten Chromixen   Hétf. Feb. 25, 2013 4:16 am

Üdv, Raten!
Mivel privátban már bővebben véleményeztem a történetedet, és azt is elmondtam, hogy néhány helyen nem tetszett egy - egy mondat, azt kell mondanom, ezek a hibák a szöveg hosszához képest elenyészőek. Szóval az előtörténetedet elfogadom!

Tapasztalat: 6250 TP
Pénz: 100.000 ßeli
Vérdíj: Nincs, de ami késik, nem múlik Wink

Készíts adatlapot, és kellemes játékot kívánok!
Vissza az elejére Go down
 
Raten Chromixen
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Raten Chromixen

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Trailer Park :: Nyilvántartás :: Előtörténetek :: Lázadó-
Ugrás: