Szellemváros
 
HomeGy.I.K.TaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 "Bestia" Projekt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Donquixote Doflamingo
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2012. Jan. 25.

TémanyitásTárgy: "Bestia" Projekt   Kedd Márc. 19, 2013 3:17 am

A szokásos bemelegítő kör; juss el a szigetre - hogy miért azt rád bízom -, majd miután kikötsz, egy kisvárosba tévedsz, melynek kinézetét szintén te határozhatod meg. A lényeg, hogy járd be a helyet, bolyongj, csinálj, amit akarsz, egészen a post végéig: kezdeményezz beszélgetést egy itt élővel valamilyen oknál fogva, és valahogy tudd meg, hogy a városnak van egy elkülönített része, ahol egy különös, ismeretlen betegség áldozatai élnek.

Nos, hogy döntesz? Segítesz nekik?
Vissza az elejére Go down
Linda Eagle
Kalóz; Orvos
Kalóz; Orvos
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2013. Mar. 13.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pécs

Karakter információ
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)
Pénz: 100.000 ßeli
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Kedd Márc. 19, 2013 6:37 am

A hajó rakterében voltam, de nem igazán bántam. Legalább a legénységnek nem volt alkalma velem foglalkozni. Rym mellettem hevert és jóízűen aludt. Megszokta már a víz okozta folyamatos mozgást, hullámzást. Olyan messze akartam kerülni korábbi kapitányomtól, amennyire csak tudtam. Elszöktem, és ő nem olyan ember volt, aki az árulást tolerálja. Így hát meggyőztem egy becsületes kereskedőt, hogy engedjen fel, mint plusz rakományt, úgysem nyomok annyira sokat, főleg a liszteszsákokhoz, meg a rumoshordókhoz képest. Észak felé vettük az irányt, a cél egy a North Blue-n található kis sziget volt. Még a nevét sem tudtam, csak azt, hogy több hetes út vár rám, aminek a vége felé közeledtem.
Lestrapált kulacsomból iszogattam (persze nem vizet), mikor léptek zaja ütötte meg a fülemet. A kapitány közeledett felém, gigantikus hasát maga előtt tolva.
- Linda! Szedelődzködj, fogd a macskádat is és tolt fel a csinos popódat a fedélzetre!
Rendes ember volt, még a perverz beszólásaival együtt is.
- Igenis Cloak kapitány!
Feleltem a kelleténél talán lelkesebben az alkohol hatására. Édes, barna nedű…
Hét ágra sütött a nap és úgy perzselt, hogy egy pillanatra felszisszentem, ahogy sugara a bőrömhöz ért.
- Nézz csak oda kedveském! Látod? Az ott a Circle Island. Pontosan olyan, mint egy kör. Mindjárt kikötünk. Örülsz? Én sajnálom, hogy el kell válnunk. Bármikor utazhatsz velünk. Egy ilyen csinoska mindig üdvös látvány a fáradt hajósszemnek.
Csak úgy ömlött belőle a szó. Hát egy kicsit azért tényleg hiányozni fog.
Nem telt bele öt percbe, hogy elérjük a szigetet. Újult erővel léptem szilárd talajra, Rym a vállamon ült és ásítozott. Nem örült neki, hogy felébresztettem. Megöleltem az én nagy hasú Cloak kapitányomat és könnyes búcsút vettünk egymástól. Fogalmam sem volt merre induljak. Egy kellemes kisváros látványa tárult a szemem elé, mikor jobban körbenéztem. Fagerendás házak, virágoskertek, szűk utcák és rengeteg árus.
Nem tétováztam, nekiindultam. A gyomrom korgott, már több napja a szakács pocsék főztjét kellett ennem és én mindig is szerettem a finom ízeket. A friss sültek és a kenyér illatára hű társam is felkapta a fejét és nagyot nyávogott.
- Jól van, ne aggódj! Veszünk valami finomat neked is!
Előhúztam az erszényemet. Nem volt benne túl sok minden. Mióta elhagytam a kalózokat, városról városra vándorolva az utcán gyógyítottam az embereket kevés fizetségért. Épp elég volt, hogy ételt és szállást kapjak.
Az utcán nyüzsögtek az emberek. A köveken cipők ritmikus kopogása hallatszót. Mindenki izzadt, mint a ló, de úgy tűnt ez csak engem és Rymet zavar, pedig csak egy rövid top volt rajtam bőrszíjjal, meg egy nadrág. Vörös loboncomat nem tudtam hova tenni, dús volt és hosszú, rakoncátlanul omlott a vállamra.
- Jó napot! Három cipót kérnék!
Szóltam oda a péknek, egy sovány, matróznak tűnő fehér férfi elé tolakodva. Gyorsan fizettem és már iszkoltam volna el, amikor az ismeretlen megragadott.
- Mit képzelsz magadról mi? Én előbb voltam itt te kis…!
Nem fejezte be a mondatot, de úgy vicsorgott, mint a farkas, akit évekkel ezelőtt felgyújtottam.
- Sajnálom, de ami történt, megtörtént. Szemfülesebb voltam, maga meg pórul járt.
Vontam meg a vállam és megpróbáltam kiszabadulni a szorításából. Meglepően erős volt.
- Ezért fizetni fogsz! Mondjuk a testeddel.
A mondat második részét már a fülembe suttogta. Undorodtam ettől az alaktól. Próbáltam észrevétlenül az erszényembe nyúlni, míg ő a hajamat szagolgatta, de észrevette és pofonütött. Sikoltani tudtam volna dühömben, de nem tettem. A tekintetem úgyis mindent elárult. Már lendült volna a kezem, hogy viszonozzam a „kedves” gesztust, mikor Rym akcióba lendült.
Leugrott a vállamról, egyenesen a férfi arcába és mélyen belevájta a karmait. Támadóm szeme úgy folyt ki a helyéről, mint a zselé. Torkaszakadtából ordított, mindennek elhordott, aminek el lehetett, de a lényeg, hogy teljesen harcképtelené vált. Felkaptam a macskát és rohanni kezdtem. Ha ez kitudódik, még nagy bajba is kerülhetek. Az a szerencse, hogy ilyen távol, a múltammal senki sincs tisztában, az meg nincs a homlokomra írva, hogy kalóz.
Úgy döntöttem kis kalandom után, hogy jobban felfedezem a várost. Egy órát sétálgattam, majd egy kútnál megpihentem. Ittam, és megettem a nehezen szerzett cipókat. A héjat Rymnek adtam, aki aranyosan nyammogott rajta. A sima víztükör fölé hajoltam és az arcomat vizsgáltam. Volt a szám sarkában egy morzsadarab, azt lesöpörtem. Barna szemeim kíváncsiságról árulkodtak. Mindig vevő voltam pár jó pletykára, talán erről a helyről is begyűjtök párat. Épp ezen gondolkoztam, amikor megláttam lebegő alakom mögött egy idős asszonyt. Mereven bámult rám. Megpördültem.
- Elnézést. Ideengedem.
Hebegtem és odébb léptem.
- Nem kell, nem ezért jöttem. De figyelmeztetlek. Rossz helyre tévedtél. Ha teheted, minél gyorsabban távozz innen.
Elkerekedtek a szemeim. Azt hittem az iménti incidensre célozgat.
- Én nem… Amúgy is ő rontott nekem!
Kezdtem, de a néni felemelte kezét és félbeszakított.
- Nincs közöm a dolgaidhoz. – Recsegte. – De ez a város átkozott. Egy szörnyű betegség pusztít erre, senki sem tudja mi okozza. Sokan haltak meg és nincs gyógymód. Azt a környéket lezárták, karantén alatt van.
Recsegte és észak felé mutatott. Valóban, arra mintha minden szürkébb, kihaltabb lett volna. Lehajtottam a fejemet. Vajon miről lehet szó és ki ez egyáltalán? Mire azonban felnéztem, hogy megkérdezzem, semmivé foszlott. Hová lehetett. Bejártam a szomszédos utcákat, de sehol sem találtam.
Hmm. Egy relytéjes betegség. Sokat tanultam a nevelőnőmtől, talán tudok rajtuk segíteni. Jobb lesz, ha utánajárok a dolognak. Szeretem a rejtélyeket és ez megoldásra vár. Vagyis csak rám.
Vissza az elejére Go down
Donquixote Doflamingo
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2012. Jan. 25.

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Csüt. Márc. 21, 2013 10:18 am

Miután feladod a vénasszony utáni kutatást, a nyomortelep felé veszed az irányt. Ahogy egyre közelebb érsz, rá kell jönnöd, hogy a nyugodt, idilli kisváros harmonikus összképe szépen lassan teljesen semmivé lett, úgy érzed magad, mintha egy teljesen másik helyen lennél. A romos házfalaknak dőlve kisgyermekek kéregetnek, remélve, hogy sikerül annyi pénzt szerezniük, amelyből legalább egy kevés élelmet vehetnek, az utcasarkokon pedig nők ácsorognak - olyanok, akik a legősibb foglalkozással próbálnak némi húshoz jutni... nem, nem vadászattal. Rád bízom, hogy mivel találkozol még a környéken, a fő az, hogy passzoljon a leírtakhoz - gondolj arra, hogy az emberek legalja, akik lassan már - már elvesztik emberi mivoltukat, élnek itt. A söpredék. Figyelmeztetlek, könnyedén előfordulhat az is, hogy megpróbálnak kirabolni, esetleg rávenni arra, hogy bizonyos szolgáltatásokat nyújts nekik, és ez alatt nem a főzésre és a takarításra gondolok.

A post végefelé ismerős alakkal találkozol szembe: azzal a fickóval, akivel a boltban találkoztál, akit Rym megfenyített. Ám most egyetlen szót sem szól. Vicsorog rád, olyan, mint egy vadállat. Remélem, mondanom sem kell, mi jön... harc! Smile
Vissza az elejére Go down
Linda Eagle
Kalóz; Orvos
Kalóz; Orvos
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2013. Mar. 13.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pécs

Karakter információ
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)
Pénz: 100.000 ßeli
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Szer. Márc. 27, 2013 4:54 am

Ahogy haladtam a baljós városrész felé, egyre kihaltabbá váltak az utcák. Mintha minden sarkon arra figyelmeztetnének, hogy forduljak vissza. Felállt a szőr a hátamon. Még Rym is lesunyta füleit és feszülten figyelt. Füst gomolygott az ég felé, a macskakövön halmokban állt a szemét. A házak ablakát csapkodta a szél, sok közülük lakatlan volt. A nap a horizontot járta, vörösbe vonva a gyászos képet. Már azt hittem, hiába jöttem, mikor elértem egy romos kaput. Két őr állt előtte, de nem egyenesen, katonásan, hanem kardjukra támaszkodva unatkoztak és rumot vedeltek. Körbenéztem, hogy van e rá mód, hogy valahogyan megkerüljem őket, de nem volt.
Mikor az egyik észrevett, rögtön felderült az arca. Könyökével megböködte társát, aki erre nagyot böfögött és eldőlt, mint egy fatuskó. Nem tudtam visszatartani egy apró kacajt.
- Maga csak ne röhögjön kisasszony. Mi itt keményen dolgozunk. El sem tudja azt képzelni, hogy perzsel a nap és milyen gyilkos a hőség, na meg kínzó a tétlenség azt alig kap fizetést az ember.
Tájszólása csak még mókásabbá tette a figurát a szememben és most már hangosan hahotáztam, könnyeimet törölgettem.
- Bo-bocsánat.
Szabadkoztam, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni. A férfi mérgesen nézett rám, de annyi erő nem volt benne, hogy nekem rontson, vagy akár visszavágjon.
Mikor végre sikerült lenyugodnom, rögtön a lényegre tértem, mielőtt ez is összeesik és a testét átkutatva tudom csak megszerezni a kulcsot. Ahhoz pedig az adott körülmények között nem nagyon volt kedvem.
- Szeretnék továbbmenni, fontos ügyben járok el.
- Mégis mi lehet magácskának olyan fontos erre? Higgye el, nem akarja látni, ami odabent van. Az még az olyan erősgyomrú fickóknak se szép, mint én vagyok.
Hát az erősgyomrúval vitatkoztam volna, de nem az volt a célom, hogy még jobban magamra haragítsam[/b].[/color]
- Orvos vagyok. Segíthetnék azokon a szerencsétleneken.
- Há’ azokon már semmi nem segíthet. Még az ilyen szép keblek se.
Villantotta rám hiányos fogsorát, miközben úgy bámulta a dekoltázsomat, hogy csodálkoztam, hogy nem esnek ki a szemei.
Láttam, hogy észérvekkel nem fogom meggyőzni. Maradt a kellemetlenebb módszer.
- Átérzem keserűségét jó katona. Tényleg hatalmas a hőség.„Neki főleg az alkoholtól.” – Tettem hozzá magamban, majd hogy nyomatékosítsam mondandómat, letöröltem pár izzadtságcseppet a melleimről. – Azonban van rá orvosságom. Igazi csodaszer. Ellazítja az izmokat és jó a fáradt idegekre.
Ebben még csak nem is hazudtam neki. Úgy tűnt, sikerült meggyőznöm, nem volt nehéz dolgom. Előkotortam az erszényemből az átlátszó folyadékkal teli üvegcsét és a fazon kezébe nyomtam.
- Elég egy korty.
Figyelmeztettem. Nem akartam pazarolni.
Meghúzta a fiolát és pár percen belül már horkolt is. Odaléptem hozzá és elkezdtem átkutatni a zsebeit. Szerencsére hamar ráleltem a rozsdás fémdarabra, ami pont beleillett a kapun lévő lyukba. Az út megnyílt előttem, így tovább haladhattam. Azt hittem, amit a részeg alak állított erős túlzás. Hát tévedtem. A nyomor minden létező megnyilvánulása jelen volt a város ezen részén. Egy öregasszony saját mocskában feküdt, előtte egy edény, pár ßelivel. Az egyik sarkon egy férfi fél karja hiányzott a maradék pedig kezdett elüszkösödni. Élelmiszerárusokat sehol sem láttam, csak pár nem túl hívogató füstös kocsma várta a vendégeket. Egy öt évesnél idősebbnek sem tűnő gyerekcsoport kenyérért könyörgött minden arra járónak, arcuk szürke volt a portól. Akaratlanul is Rymért nyúltam. Attól féltem esetleg valaki csak a húst látja benne.
Az aránylag normálisan kinéző nők, az egyetlen dolgot felhasználva, amijük volt, akartak pénzhez jutni. A testüket árulták. Volt alacsony, magas, szőke, barna, fekete, csak egy nem. Kövér. A csontjaikon xilofonozni lehetett volna. Magukból kikelt férfiak még az utcán a magukévá tették őket. De meglepő módon mászkáltak erre tehetősebbek is. Matrózok és kalózok, akik olcsó szórakozásra vágytak.
Egy lecsúszott alaknak pont sikerült kiszúrnia. Nem volt idevalósi, ez lerítt róla messziről, valószínűleg kalóz lehetett. Dülöngélve járt, nyakán egy életre nyomott hagyott valakinek a pengéje. Lazán kigombolt inget és rövidgatyát viselt. Nem is aggasztott volna annyira, ha nem látszik ki öltözetéből kockás izomzata. Mikor látta, hogy észrevettem, lassan végignyalt alsó ajkán és megmarkolta a lába között lévő dolgot, amit nem kétséges, hogy használni is akart. Méghozzá velem.
Jobb híján egyetlen megoldást láttam célravezetőnek. Felvettem a nyúlcipőt. Szerencsére pont találtam egy felborult szekeret, hát behúzódtam a mögé. Ott vártam vagy fél órát, de úgy tűnt, a férfi feladta. Nem is csodálom, biztosan nem volt józan. Megkönnyebbültem fújtam egyet és felegyenesedtem. Azért a biztonság kedvéért a kezembe vettem egy aránylag jól sikerült futótűz adagot, főleg hogy kezdett sötétedni. Nem tudtam merre induljak, a lábam vitt előre, cél nélkül. Valakit mindenképp meg akartam kérdezni a járványról, de már nem is voltam benne olyan biztos, hogy törődni akarok az üggyel. Ez egy rossz környék. Még magamnak sem bevallani, de féltem.
Elmélkedésemből dühös ordítás zökkentett ki. Felkaptam a fejem. A szürkületi félhomályból egy sovány, magas alak bontakozott ki. Fehér-kék csíkos pólót viselt, ami a környékhez képest meglepően makulátlan volt. Azonnal felismertem. A matróz volt az korábbról. Úgy vicsorgott rám, mind a feldühödött vad a zsákmányára. Kezében kést szorongatott. Valószínűleg korábban ő is jól szórakozott, mert arcán pírfoltok virítottak, lehelete alkoholtól bűzlött, ahogy közelebb ért. Nem volt időm hezitálni, elhajítottam az üvegcsét egyenesen a mellkasára. Telibe találta. Ahogy széttörött és az anyag levegővel érintkezett, rögtön belobbant. A férfi visított fájdalmában, ahogy a lángok nyaldosni kezdték bőrét, áthatolva a szöveten. Nem volt értelme menekülni, tudtam, hogy előbb utóbb úgy is rám akad és egyre sötétebb lett.
Rymet lekaptam a vállamról és magam mellé hajítottam. Nem akartam, hogy baja essen és amúgy is zavart volna a mozgásban. Felpúpozta a hátát és hangosan fújt támadóm felé, de rászóltam, hogy ne mozduljon. Nem is tudom, mihez kezdenék, ha őt is elveszíteném. Amint alábbhagytak a lángok, feje teljesen eltorzult az elemi gyűlölettől. Az égett hús szagát hordta felém a szél. A matróz felém ugrott, de én könnyű szerrel kitértem. Gyors voltam és hajlékony, a sok táncórának köszönhetően. Ellenfelem azonban fáradhatatlanul kaszabolt. Kezdtem kimerülni. Az egyik vágás végül betalált. Mélyen felhasította a felkaromat, mire felsikoltottam. Vér bugyogott ki a hegből, végigfolyva fehér bőrömön.
- Na ehhez mit szólsz te r***nc! Most meglátod kivel packáztál! Megöllek, aztán a hulláddal olyan dolgokat teszek, amin még egy kalózkapitány is elsírná magát! Vagy beszállna… Ki tudja.
Hátborzongató kacajt hallatott. Összeszorult a gyomrom a fájdalomtól és a rémülettől. Nem engedem, hogy egy ilyen alak kinyírjon. Soha! Be akarom bizonyítani Sherillnek, hogy nem hiába oktatott, hogy legalább olyan nagy becsű orvos leszek, mint ő és ezerszer érdekesebb történeteket mesélek majd a tanítványaimnak, mint az övéi. Ökölbe szorítottam a kezemet és ütöttem, nem is akárhova. Egyenesen a férfiasságát találtam el. Olyan erővel csaptam oda, hogy abba még az én kezem is belesajdult.
Támadóm összegörnyedt, kezéből kiesett a fegyver. Felkaptam a földről és a torkához tartottam. Félig fuldokló röhögés tört elő belőle.
- Azt hiszed, ha megölsz, mindent lerendezel? A haditengerészet befolyásos tagja vagyok. Rá fognak jönni. És akkor meg-dög-lesz.
- Takarodj innen!
Sziszegtem és egy kicsit erősebben nyomtam a pengét ehhez a söpredékhez.
- Ahogy kívánod.
Suttogta és elindult az utca vége felé. Azonban mielőtt eltávolodott volna, még megpillantotta Rymet. Szemén a múltkori eset óta szemfedőt viselt.
Akkorát rúgott szeretett cicámba, hogy az vagy két métert repült. Hátra se nézett, csak röhögve tovább oldalgott. Vagyis oldalgott volna, ha pár lépéssel be nem érem és a hátába nem szúrom saját kését. A tengerész holtan rogyott össze.
- Ha bántod a szeretteimet, meghalsz. Nálam ez így működik.
Jelentettem ki tárgyilagosan és elindultam megkeresni Rymet.
Vissza az elejére Go down
Donquixote Doflamingo
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2012. Jan. 25.

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Csüt. Márc. 28, 2013 4:27 am

Nos, most, hogy sikeresen likvidáltad azt a szerencsétlent, tovább indulsz. Ezúttal egyszerű a feladatot: szólítsd le az embereket, tudj meg többet a betegségről, hiszen ki tudná jobban a fertőzötteknél, hogy mivel is állsz szemben? Remélem, mondanom se kell, az emberek nem igazán készségesek, sőt meglepően ellenségesek veled. A párbeszédeket rád bízom, illetve azt is, hogy mi történik két beszélgetés között, ám a kérdezősködés többnyire eredménytelen. Egyedül az utolsó emberek egyike - egy öregember - tud számodra fontos információkat megosztani veled: neki még a nagyapja mesélt egyszer egy legendát, amelyben a szigeten élők szövetséget kötöttek a Démonokkal; akkoriban Kalózok fosztogatták a településeket, ezért bármekkora árat hajlandóak voltak fizetni egy olyan erőért, amivel elüldözhetik a törvényen kívülieket. A Démonok erőt adtak nekik, cserébe pedig az emberek egészségét vették el. A legenda szerint az orvosság egy toronyba van zárva, valahol a nyomortelep területén lévő erdőben.

A postod azzal záruljon, hogy eljutsz az erdőig!
Vissza az elejére Go down
Linda Eagle
Kalóz; Orvos
Kalóz; Orvos
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2013. Mar. 13.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pécs

Karakter információ
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)
Pénz: 100.000 ßeli
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Vas. Márc. 31, 2013 6:31 am

Odarohantam sarokban kuporgó macskámhoz és megnyugtatásképpen megcirógattam a fejét. Ő hálásan dörgölőzött a kezemhez, úgy tűnt, semmi baja, csak meg van ijedve. Kicsit megnyugodtam és visszaültettem megszokott helyére, a vállamra. Most, hogy így átgondoltam a dolgot, elhamarkodottan cselekedtem. Nem szabadott volna rögtön megölnöm, elég lett volna megfenyíteni. Hibáztam. A hirtelen természetem felülkerekedett a józan eszemen. Vagy csak magamat tagadom meg? Azok az évek, amiket a kalózhajón töltöttem, engem is ízig-vérig azzá tettek. Ilyennek kéne elfogadnom magam. Az a bizsergő érzés, hogy hatalom van a kezemben. Ha valaki ellenem cselekszik, egyszerűen a hátába állítok egy kést. Megérdemelte a rohadék. Megérdemelte.
Legalábbis ezt mondogattam magamban, miközben a kihalt utcát róttam. Szállás után kellett néznem, éjszaka ez a hely semmiképp sem biztonságos. Találtam is egy a többinél valamivel kevésbé lepukkant fogadót. Mikor kinyitottam az ajtót, legalább nem zuhant ki a helyéről. A hőség épphogy csillapodott, elképzelni sem tudtam mennyire szenvedhetnek ezek a szegény és beteg emberek. A tulajdonos mikor megpillantott köszönésre sem méltatott, csak odamorgott valamit. Rámutatott a háta mögött függő táblára, amire a szobaárak voltak kitéve. Olcsó volt mindegyik, bőven megengedhettem magamnak a legjobbat, így kivettem azt. Korhadt csigalépcső vezetett az emeletre, minden lépésnél féltem, hogy leszakad. A gyertyák pislogó fénye megvilágította a port és a pókhálókat. Nem örültem, hogy itt kell maradnom, de nem volt más választásom.
A szoba elég tágas volt, középen egy összetákolt faággyal, rajta ezeréves pokróc. Mikor végigsimítottam rajta éreztem, milyen érdes.
- Megteszi.
Sóhajtottam és ledobtam rá magam. A súlyom alatt nagyot nyekkent, de nem ment szét. Rymet letettem a padlóra. Ideje volt ellátni a sebemet. Szerencsére volt nálam némi ködszer és tiszta alkohol, amivel lefertőtleníthettem, különben tartottam volna tőle, hogy elüszkösödik és le kell vágni. Mély volt a vágás, az alvadt vért pedig alig lehetett lekaparni róla. Könnyek szöktek a szemembe, de kibírtam. Az életösztönöm erősebb volt, mint valaha.
Hajnalban mély dörrenésre ébredtem. Azonnal felültem és megmerevedve füleltem. Semmi fény nem szűrődött be az ablakon, csak az eső dobolása hallatszott. Tombolt a szél. Vicces, de mindig is rettegtem a vihartól. Ilyenkor a hajó fenekébe bújtam Rymmel és addig ittam a rumot, míg alig érzékeltem az egészből valamit. Most viszont nem volt nálam kedvenc itókám, így maradt a félelem. Mikor egy villám csattant nem messze, próbáltam nem felsikoltani. Felvertem volna mindenkit. Szerencsére a fenyegető fellegek hamar elvonultak, a nap ragyogó fénye megvilágította a deszkákat.
Vettem enni a fogadóstól egy kis száraz kenyeret, mert mása nem volt, aminek a héját Rymnek adtam. Éhesen, de újult erővel vágtam neki a kutatásnak. Kiléptem a szabadba, de arra a látványra, ami fogadott, nem számítottam. Megint kéregettek a koldusok, dolgoztak az örömlányok, de még rosszabb állapotban voltak, mint érkezésemkor. A zivatar valószínűleg több épületet is megrongált, sokakat pedig a szabadban ért. Megtépázta a mosatlan hajkoronákat és ruhákat, még elcsigázottabbá tette a lakosokat. Nem voltam meglepve, mikor a rám révedő tekintetek ellenségesen méregettek. Én azonban nem adtam fel a reményt kérdezősködni kezdtem.
Először egy néninél próbálkoztam, de úgy tűnt egy szót sem ért abból, amit mondok, vagy csak nem akarja meghallani. A következő áldozatom egy középkorú férfi volt. Előbb beleejtettem a kalapjába pár ßelit, hátha az majd megoldja a nyelvét.
- Mit akar?
Kérdezte gorombán, miután konstatálta, hogy megpróbálom lefizetni. Szegény volt, de nem ostoba.
- Csak pár kérdést szeretnék feltenni, ne aggódjon. Semmi személyes.
- Honnan jött? A hatóságtól? Nem fogok beköpni senkit, erről ne is álmodjon.
- Nem, erről szó sincs. Orvos vagyok és hallottam arról a veszélyes betegségről, ami a várost sújtja. Segíteni szeretnék.
- Nem segíthet. Nagylelkűsködjön valahol máshol.
Ezzel vége is szakadt a beszélgetésünknek. Kénytelen voltam más alany után nézni. Érdeklődtem fiataloktól, idősektől, még gyerekektől is, de általában borzasztóan elutasítóak voltak. Biztos voltam benne, hogy rejtegetnek valamit, de fogalmam sem volt róla, mi lehet az.
Végül egy alig álló, régi hajódeszkákból készült kunyhónál kötöttem ki. Füst szállt fel a kéményből, ami meglepő volt a tikkasztó hőségben. Valamiért magához vonzott. Volt egy megérzésem, hogy bárki is lakik itt, tudja az igazságot. Az ösztöneim eddig sem csaltak meg, így most is hallgattam rájuk. Bekopogtam. Percekig nem érkezett válasz. Rym unottan nyávogott és én is épp visszafordultam volna, betudva a dolgot elromlott hatodik érzékemnek, ekkor azonban egy hihetetlenül öreg bácsi szürke szemei mértek végig. Rögtön megállapítottam, hogy vak. Botjával kitapogatta a lábamat, majd összeaszott kezével végigsimított a hajamon, aztán lejjebb csúszott, egyenesen megmarkolta a mellemet. Felháborodottan felmordultam, mire recsegő röhögésben tört ki.
- Nincs mit szégyellned angyalom. Van mit markolni rajtad.
„Lehet, hogy ez mégis rossz ötlet volt.”- Gondoltam magamban és pár lépést hátráltam. Csak én lehetek ilyen szerencsés. Először egy csomó bunkó, most meg egy perverz öregember.
- Én…öhh… én szeretnék többet megtudni az itt pusztító betegségről.
- Szabad megtudnom miért?
- Orvos vagyok. Segíteni szeretnék, de lassan kifogyok a türelmemből. Ha senki nem kér belőle, jobb lesz, ha elmegyek.
Tört ki belőlem a sok kudarcba fulladt próbálkozás után. Az öreg arca elkomorult.
- Mindennek megvan a maga oka kedvesem. Ezt a témát nem az utcán kéne megvitatnunk. Fáradj beljebb.
Invitált a férfi, bár nem igazán akaródzott ezek után kettesben maradni vele. Nem lenne gyomrom megütni, de hagyni sem fogom, hogy fogdosson.
Végül mégiscsak rávettem magam, hisz ő volt az egyetlen, aki bármiféle hajlandóságot mutatott rá, hogy megkönnyítse a dolgomat. Bent halomban álltak a megsárgult papírok és könyvek. Többek között térképek és hajónaplók voltak köztük, figyeltem meg, mikor elmentem mellettük. A szoba közepén egy apró asztal állt, két sámlival. Ágyként a földre halmozott szalmazsák funkcionált. A bácsi udvariasan kihúzta nekem az egyik széket, amire vonakodva le is ültem. Ő is helyet foglalt velem szemben.
- Észrevetted a dokumentációimat ugye? Egykor kalóz voltam. A régi szép időkben.
Nem mertem említeni, hogy én is az vagyok, de azok az üres szemek, mintha tudták volna.
- Nyugodtan vigyél belőlük. Én már úgysem tudom elolvasni. Van pár hasznos térkép, na meg érdekes kaland… olyanok, amiket kevesen tapasztalnak meg. Történetek a Grand Line-ról.
Elakadt a szavam. Ez a csont sovány, vak, perverz öregember járt a Grand Line-on? Végül is. Nem szabad a külső alapján ítélni. Mindenesetre az onnan származó infók nagyon is jól jönnek. Egyszer én is el akarok jutni oda. Akkor biztosan túlszárnyalom majd Sherill-t.
Most azonban más probléma várt megoldásra.
- Nos, a betegség…
- Igen, igen. A rejtélyes kór. Ez egy nagyon régi történet. Bizony, még nálam is öregebb. A nagyapám mesélte annak idején. Mint sok más szigetet a North Blue-n ezt is kalózok támadták és fosztogatták. A lakosság tehetetlen volt. Gyerekeket mészároltak le, nőket erőszakoltak meg. A férfiak nagy része nem élte túl. A megmaradt éhező és sínylődő tömeg, bosszúra szomjasan haditerveket szőtt. Mindent megtettek volna, csak hogy békén hagyják végre őket és visszavághassanak. Volt a mi városunkban egy mágiatudó. Úgy mondták tudott a szellemekkel kommunikálni. A jókkal és a gonoszakkal egyaránt. A neve Srahtal volt. Különös volt már az is. Egy napon, a város vezetője megkereste őt és térdre hullva könyörgött, kérjen segítséget a felsőbb erőktől. Srahtal hívására azonban csak a démonok válaszoltak. Felajánlották, hogy erőt adnak az ott élő embereknek, amivel elűzhetik ellenségeiket. Azonban nagy árat kellett fizetniük érte, méghozzá a saját egészségüket, amiből a démonok lakmároznak évtizedeken keresztül. A legenda úgy tartja, a démonok kegyesek voltak az emberekkel és elrejtették a gyógyírt a Sötét Erdőben lévő toronyban, azonban azt még senkinek nem sikerült megszeretnie.
Monológja végén elhallgatott és várta a reakciómat. Egy szót sem hittem el abból a badarságból, amit össze-vissza fecsegett.
- Tehát a gyógyír egy toronyban van. Mégis merre található ez a sötét erdő?
- Nem messze a házamtól északra. Azonban aki oda bemerészkedett, még sosem tért vissza.
Húúú nagyon vészjósló.
- Tegyük fel, hogy hiszek magának, amit nem állítok. A többi ember tudja ezt? És ha igen, miért hallgatnak róla?
- Kisasszonyka te sem dicsekednél el, ha alkut kötnél az ördöggel nem igaz? Egyszerűen csak beletörődtek a sorsukba. És félnek.
Bár valószínűnek tartottam, hogy se nem démonok, se semmilyen átok nem áll a kór eredete mögött, a torony mégis jó kiindulópontnak tűnt. Hátha, ha elmegyek oda kiderül valami kézen foghatóbb is.
- Hát, nagyon szépen köszönöm a segítséget. Jobb lesz, ha indulok is és felfedezem azt a titokzatos tornyot.
- Vigyázz magadra kislány. Tudom, hogy a jó szándék vezérel, de az a hely veszélyes. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. Mellesleg tudnék egy-két dolgot, ahogy meghálálhatnád a segítségemet.
Jaj ne, már megint kezdi!
- Honnan tudja, hogy szép vagyok? Lehet, hogy olyan rusnya a fejem, mint egy varangyosbékának.
- Mit nem adnék, hogy láthassam azt a kis szép pofikát. Hiába vagyok vak, a nőkhöz való ízlésem még mindig kifinomult.
- Meghiszem azt.
Dörmögtem az orrom alatt, majd felpattantam, felmarkoltam pár papírt, meg bőrkötéses naplót és belegyömöszöltem az erszényembe. Búcsúzásképpen a kedves úr még megmarkolta a fenekemet, mikor felálltam (hihetetlen, hogy találta el elsőre), majd mielőtt mérgemben minimum leordítottam volna a fejét, kiiszkoltam.
Ahogy az öreg javasolta, észak felé vettem az irányt. Húsz percbe sem telt, mikor megpillantottam az első fákat. Hihetetlenül magasra nőttek, törzsük szürke volt és sima, lombkoronájuk pókhálóként fonódott egymásba. Nem véletlenül hívták Sötét Erdőnek, ugyanis a levelek teljesen kiszűrték a fényt, melynek következtében az aljnövényzet igencsak gyér volt. Nem volt nehéz kiszúrni a tornyot mélyen a fák közt. Magasra nyúló kőépítmény volt, csúcsos sisakkal, ablak nélkül. Tehát az-az én úticélom. Bármennyire nem akartam bevallani, elég vészjósló volt ez a hely. A szürke derengés, a távoli, égbe nyúló építmény. Bele kellett vágnom. Sherill nem lenne büszke rám, ha tudná, hogy megfutamodtam.
Vissza az elejére Go down
Donquixote Doflamingo
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2012. Jan. 25.

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Vas. Márc. 31, 2013 10:02 am

Na, akkor jöjjön némi átvezetés; besötétedik, éjjel pedig egy ilyen szép hölgyeménynek veszélyes az erdő, hiszen tele van különböző veszélyekkel. A fantáziádra bízom, milyen akadályokkal kerülsz szembe, nincs más dolgod, mint átverekedni rajtuk, és folytatni az utad. Végül megérkezel a toronyhoz, amelyen - nagy meglepedésedre - két jól ismert szimbólumot fedezel fel: a Haditengerészet és a Világkormány jelképét. Postod azzal záruljon, hogy megérkezel a torony bejáratához.
Vissza az elejére Go down
Linda Eagle
Kalóz; Orvos
Kalóz; Orvos
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2013. Mar. 13.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pécs

Karakter információ
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)
Pénz: 100.000 ßeli
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Hétf. Ápr. 01, 2013 5:57 am

Találtam is egy ösvényt, ami megfelelőnek tűnt, hogy elinduljak rajta. Csak mentem és mentem, egyre mélyebbre hatolva a rengetegbe. Egy idő után az út eltűnt a lábam alól össze-vissza bolyongtam. Kezdett besötétedni. A nap utolsó sugarai eltűntek a horizonton, csak derengés maradt utánuk. Szerencsém volt, hogy tiszta volt az ég, így a telihold adott némi támpontot, hogy hova lépjek. Azonban valamivel szemben ez sem segített.
Egyszer csak megroggyant alattam a talaj, én pedig zuhanni kezdtem. Felsikoltottam és próbáltam megkapaszkodni, de nem sikerült. Kétségtelenül egy csapdába sétáltam. A gödör, amibe kerültem, mély volt, de szerencsére nem annyira, hogy komoly bajom essen. Rym természetesen talpra érkezett, velem ellentétben, aki elegánsan fenékre ült. Miután feltápászkodtam, felmértem a helyzetet. Szerencsére aki ezt a gödröt ásta, vagy nem embernek szánta, vagy igen buta volt, mert a gyökereket meghagyta kapaszkodóként. A macskámat szenvtelenül megfogtam és egyszerűen kihajítottam a lyukból, amire mérges nyávogással vegyes morgás volt a válasz.
- Bocs Rym! Máshogy nem tudtam megoldani!
Kértem tőle elnézést és elkezdtem felfelé mászni. Nem volt könnyű dolgom, sérült karom nagyon megnehezítette a dolgomat. Ahogy húzódzkodtam, éreztem, ahogy egyre jobban nyílik szét a seb a fájdalom pedig erősödik.
Könnyek szöktek a szemembe, de nem törődtem velük. Végül sikerült kijutnom és pihegve terültem el a poros földön. Egy pici pihenőt megengedtem magamnak, aztán cicámmal tovább indultunk. Valami aránylag védett helyet akartam keresni, ahol tüzet rakhattam és meghúzhattam magam reggelig. A levegő párás volt, köd ereszkedett alá és gomolygott lábmagasságban, amelynek köszönhetően többször is sikerült megbotlanom. Rym belémeresztette a karmait, hogy le ne essen a vállamról.
- Bárcsak találnék végre valamit!
Sóhajtottam és abban a pillanatban megpillantottam egy kidőlt fát, aminek remekül neki lehetett támaszkodni. „Ez jó lesz” – Jegyeztem meg magamban és letettem a pakkomat. Elindultam gallyakat gyűjteni, de épp hogy egy marékra valót sikerült csak összeszednem, úgyhogy messzebb kellett merészkednem a táborhelyemtől.
Rymet hátrahagytam, reméltem nem esik addig baja, míg nem térek vissza. Recsegésre lettem figyelmes a hátam mögött. Összerezzentem. Egész eddig jól tartottam magam, legyőztem a félelmet. Most azonban újult erővel tért vissza. Vacogtak a fogaim.
- Ki az?
Kérdeztem, de nem érkezett felelet. Próbáltam nem tudomást venni a dologról, de azért felgyorsítottam kicsit a lépteimet. Újra motozás.
Megpördültem a tengelyem körül. Egy sárga szempár villogott felém a sötétből. Nyekkentem egyet. „Farkas.” Nyugtáztam és szegény megtépett macskámra gondoltam, majd Sherillel elkövetett bosszúmra. Ez csak a sors keze lehet. Az erszény. A törzsnek támasztva otthagytam… Egyetlen opciót láttam a túlélésre. Futás! Úgy rohantam, mintha ágyúból lőttek volna ki. Szerencsére nem voltam annyira távol, de a fenevad a nyomomban loholt. Tudtam, hogy csak pár percem van. „Gyerünk Linda!” Bíztattam magam, mert egyre lassabban haladtam, főleg hogy nagyon kellett koncentrálnom, fel ne bukjak.
Ott voltam a célegyenesben. Már láttam a pakkot, képzeletemben letapogattam az üvegcse hengeres formáját. Egy esélyem lesz, nem tévedhetek. A megfelelőt kell előszednem. Rávetettem magam az erszényre és belenyúltam. A fényviszonyok miatt nem láttam a folyadék színét, úgyhogy a szerencsére kellett bíznom magam. Épp megfordultam volna, amikor borzalmas súly nehezedett rám. Felordítottam.
- A francba!
Úgy csapkodtam, ahogy csak tudtam. Az állat tépőfogai a nyakamnál csattogtak.
- A francba!
Kiáltottam ismét és minden erőmet latba vetve sikerült a hátamra gördülni, azonban a farkast nem préseltem össze.
Úgy mozgott, mint a villám és már ismét rajtam volt. Pofája habzott, felkészült a lakomára. A karom borzalmasan fájt, ahogy a talajhoz nyomta. Nem várhattam tovább, bármennyire is veszélyes művelet volt. széttörtem a horpaszán a fiolát. Sikerült. Futótűz volt benne, ami azonnal lángra kapott, ahogy a szőréhez ért és égető hővel perzselte azt. Lelöktem magamról a vadat és a tőrért nyúltam, amit egykor a tengerészé volt, akit megöltem. Egyenesen a fejébe döftem. Úgy hatolt át a húson a vágóeszköz, mint kés a vajon. A farkas holtan terült el előttem. Ekkor vettem csak észre, hogy én is lángolok, méghozzá a felsőrészem háromnegyede már le is égett. Előkaptam a kulacsomat, tartalmát pedig a mellkasomra öntöttem.
Szerencsére a bőröm alig perzselődött meg, csak a topomnak volt annyi. Kitisztítottam a régi és a frissen szerzett sebeket, aztán a legrosszabb módon, ami csak létezett forrasztottam össze a karomon lévőt… égettem. Patakokban folytak a könnyeim és félholtam a kimerültségtől az avarra zuhantam.
Mikor kinyitottam a szemeimet, a nap már felkelt. Rym hűségesen őrzött és a hasamnak dőlve aludt. Korgott a gyomrom az éhségtől, de nem tudtam rávenni magam, hogy farkas húst egyek, úgyhogy maradt az éhezés. Mivel félmeztelen voltam, a maradék gézt ahelyett hogy a vágásra tekertem volna, a melleim köré csavartam. Bár nem sokat takart, még mindig jobb volt, mint a semmi. Miután kellőképp kipihentem magam, tovább indultam. Szerencsém volt, a torony nem volt tőlem messze, csak a sötét és a köd, nagyon megnehezítette a tájékozódást az éjszaka.
A kőépítmény lábánál fa ajtó díszelgett, amin két nagyon is ismerős szimbólumot pillantottam meg. Öt egymásba vonallal összefutó kört, meg egy sirályt. A világkormány és a haditengerészet jelképét.
Vissza az elejére Go down
Donquixote Doflamingo
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2012. Jan. 25.

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Hétf. Ápr. 01, 2013 9:10 am

Ideje behatolni az épületbe, hogy megtudd, hogyan gyógyíthatod ezt a furcsa kórt! Meglepő módon a torony nem kihalt, már a bejutással is meg kell szenvednek - találj ki valami módszert, amivel bejuthatsz; rajtad áll, hogy úgy csinálod, hogy ne vegyenek észre, vagy úgy, hogy mindenkivel tudatod - valaki bejutott. Ezt követően a torony kinézetét te határozhatod meg, a lényeg, hogy indulj el felfelé. A post végén egy olyan szobában találod magad, ami leginkább egy laborra hajaz; elkezdesz keresgélni, s végre kideríted, mi is történt a helyiekkel: a kormány kísérletének az áldozatai, a Világkormány tudósai arra próbáltak meg rájönni, hogyan szerezhetnek az emberek akkora erőt, amekkorát csak egy Zoan garantálhat, anélkül, hogy a Démongyümölcsök tipikus gyengeségei sújtanák az alanyokat.
Ebben a körben a gyógyírt még nem találod meg!
Vissza az elejére Go down
Linda Eagle
Kalóz; Orvos
Kalóz; Orvos
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2013. Mar. 13.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pécs

Karakter információ
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)
Pénz: 100.000 ßeli
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Hétf. Ápr. 01, 2013 11:31 pm

Természetesen az ajtó zárva volt. Előhalásztam egy hajcsatot az erszényemből és gondosan a kulcslyukba helyeztem. Addig ügyeskedtem, amíg a kilincset lenyomva be nem tudtam jutni. Azt hittem innen simán fog menni a dolog, de persze tévedtem. Nem volt akkora szerencsém. Több őr is mászkált le-fel a magasba vezető csigalépcső előtt. Amúgy a torony tiszta volt, fehér falai ridegséget tükröztek. A kívülről látszó rejtélyesség és misztikus régi hangulat teljesen szertefoszlott. Az egész olyan üres volt. Mindenesetre ki kellett találnom valamit, mert ebben az állapotban teljesen harcképtelen voltam. Még ruha is alig volt rajtam. Elrejtőztem a porta szerű pult mögött és figyeltem.
Gyorsan megszámoltam, hány tengerésztiszten kéne átjutnom. Hárman voltak a lépcső környékén, plusz egy kicsit távolabb, a sarokban. „Most mit tegyek?” – tanakodtam magamban, de az előző napi kalandok nagyon megviseltek, nehéz volt gondolkozni. Valamivel el kellett terelnem a figyelmüket. Ha egy másodpercig is háttal állnának nekem, egyetlen jól irányzott ütés a nyakra és ájultan terülnek el. Szerencsére Sherillnek köszönhetően volt annyi anatómiai ismeretem, hogy mindezt gond nélkül tudjam kivitelezni.
Tudtam, mit kell tenni, de nem akaródzott cselekedni, ugyanis ezzel drága barátomat, Rymet sodortam veszélybe. Más megoldás nem lévén, neki kell elterelnie az őrök figyelmét. Ez volt az egyetlen út.
- Nem lesz semmi baj Rym! Ha bántani próbálnak, nem érik meg a holnapot. Sajnálom cicuskám.
Suttogtam oda kis kedvencemnek és kihajítottam a pult mögül. Először senkinek sem tűnt fel az állat, de aztán, mintha tudná mi a dolga, hangos nyávogásba kezdett. A tisztek előrántották kardjukat és Rymnek szegezték. A torkomban dobogott a szívem. Ugrásra készen behajlítottam térdeimet és letámasztottam kezemet.
- Fiúk, ez csak egy macska. Ne legyetek már ennyire beszariak!
Majd hangosan röhögni kezdett. Szerencsétlen egyszerűlelkű férfiak míg a macskát simogatták, könnyűszerrel mögéjük lopóztam. Sajnáltam, hogy bántanom kell őket, ha már egyszer ilyen állatbarátok, de hát ilyen az élet. Minden úgy ment, ahogy elterveztem.
Mikor már mind a négy jómadár ájultan feküdt a padlón, (arra sem volt idejük, hogy rácsodálkozzanak egymás hirtelen összeesésére) felkaptam Rymet és rohanni kezdtem felfelé. Az első emeleten különféle irodaszerű helyiségek voltak, de nem volt biztonságos mindet egyenként átnézni, bármikor összefuthattam valakivel. Kénytelen voltam ismét az ösztöneimre hagyatkozni. Még feljebb mentem. Itt már többen nyüzsögtek így meg sem kíséreltem elvegyülni. Végül a negyediken megpihentem, úgy tűnt ott nem veselkedik rám veszély.
Elindultam az épület méretéhez képest furcsán hosszú folyosón. Elég baljóslatú volt ez a rész. Alig pislákoltak a fények és mint ahogy azt már korábban sikerült megállapítanom, egyetlen ablak sem volt. Az volt az érzésem, hogy ennek csak az lehet az oka, hogy valamit rejtegetnek. Ebben megerősített az is, hogy ennyien őrizték a helyet. Próbáltam olyan halkan haladni, amennyire csak tudtam, azonban nem figyeltem eléggé. Az egyik mélyedésben egy huszonéves fiatal tengerész állt, fehér felsője makulátlan, haja akarattal kócos. Igazi ficsúr. Valószínűleg semmit nem tudott az életről, viszont nagyon menőnek érezte magát.
Egy darabig döbbenten bámult az arcomba, aztán lassan végigmért, lentről felfelé. Amikor a melleimhez ért, mélyen elpirult, de nem kapta el a tekintetét.” Hmm. Látom már férfi vagy, nem futsz el sírva egy majdnem fedetlen kebel látványától.” – Gondoltam magamban és kis híja volt, hogy el nem mosolyodtam. Végül úgy döntöttem bevetem minden színészi tehetségemet. (Ami nem volt túl sok, de szükség törvényt bont.) És felvettem a kétségbeesett ábrázatomat.
- Elnézést uram, de teljesen eltévedtem. Én az erdőben voltam megkeresni a kisöcsémet, de rám esteledett és jöttek a farkasok. Szerencsém volt, hogy gyorsan futok, de így sem úsztam meg sérülés mentesen. – Mutattam a karomat. – Annyira féltem, végül ide keveredtem és bejöttem segítséget kérni, de nem mertem szólni senkinek, csak fellopakodtam, magam sem tudom miért.
Hadartam levegőt sem véve, mintha tényleg halálra lennék rémülve. Még egy könnycseppet is elmorzsoltam. Úgy tűnt a kis tapasztalatlan minden szavamat elhiszi. Látszik, hogy nem rég óta dolgozik a tengerészetnél.
- Jöjjön velem hölgyem, elviszem az irodámba további utasításig.
Mondta, majd kézen fogott. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, de nem tudtam mivel rázhatnám le, így vele mentem.
- Borzalmas, ami magácskával történt. Egy ilyen fiatal lány egyedül az erdőben. Legközelebb jobban vigyázzon magára. Vagy kérjen meg egy bátor férfit, mint én. Szívesen segítek a gyengéken bármikor.
Kuncogtam egyet, amit szerencsére a ficsúr zavaromnak tudott be és szélesen rám vigyorgott, aminek köszönhetően kivillantak fehér fogai.
Ez után pár perc csend következett, aztán folytatta, mintha kötelező lenne szórakoztatnia, míg oda nem érünk.
- Milyen helyes macskája van. Hogy hívják?
- Rym.
Feleltem kurtán, miközben az agyam folyamatosan azon járt, hogy fogok kikecmeregni ebből.
Szerencsére megérkeztünk az irodához, ami ugyanazon a szinten volt, ahol a fazon ácsorgott. Kicsi volt és barátságtalan az íróasztalon nem volt semmi, még egy fénykép se valakiről, akihez ragaszkodik, se egy festmény, csupán két szék. Az egyikre leültetett és egy kék kabátot terített a vállamra. Miközben a papírok között kutatott valami után, észrevétlenül belenyúltam az erszényembe és előhúztam belőle egy üvegcsét. Gondolkodás nélkül tartalmát a számba öntöttem, de nem nyeltem le. Hátulról átkaroltam a férfit, csípőmet a fenekéhez nyomtam. Teljesen ledermedt, mintha valaki kővé változtatta volna.
Hamar összeszedte magát és megfordult. Elővettem a legelbűvölőbb mosolyomat és végigsimítottam borostás állán. Vágy csillant a szemében, én pedig tudtam, hogy eljött az idő. Ajkamat az ajkára tapasztottam, nyelvemmel az összes folyadékot bejuttattam a szájába. Mikor a heves smárolás után aztán le kellett nyelnie az összegyülemlett nyálat, megtántorodott és horkolva eldőlt, mint egy fatuskó. Én kimostam a kulacsomban maradt kevéske vízzel az altatót és a kék zakót egyszerűen ráterítettem, mintha csak be lenne takarva.
Most, hogy ezt megúsztam, ideje volt tovább kutakodnom. A folyosó végén volt egy gyanús, sötét rész, ami valamiért egyáltalán nem volt megvilágítva. A felé tartottam. Egy nehéz fémajtó elé értem, ami úgy tűnt, csak kóddal nyílik. Biztos voltam, hogy megtaláltam, amit kerestem, de három számjegynek iszonyatos mennyiségű kombinációja van. Próba-szerencse alapon, azért kísérletezni kezdtem. Először csak három random számmal, az nem jött be. Aztán gondoltam egyet. Mi van, ha itt tényleg ördögi dolgokat hajtanak végre? Beütöttem a következőt: 666. A zár kattant, én pedig a leghátborzongatóbb helyen találtam magam, ahol valaha jártam.
Valamiféle laboratórium volt az egész. Minden felé lombikok, színes löttyökkel, furcsábbnál furcsább anyagok, büdösek, illatosak. Engem mindez nem érdekelt, a feljegyzésekre voltam kíváncsi. Szerencsére nem rejtették el őket, biztos azt gondolták, már idáig sem fog eljutni senki. Kezembe vettem egy köteg lapot és olvasni kezdtem. Mikor végeztem a színtiszta borzalom ült ki az arcomra. Az egész hátterében a világkormány állt. A tudósok megpróbáltak kifejleszteni a tökéletes embert, méghozzá az állatok képességeinek birtokában. Persze a démongyümölcsök is hasonló hatalmat adnak, de mint mindennek, annak is ára van. Nem tudnak úszni, tehetetlenek a vízben. Hatalmas hátrány egy tengerésznek. Mennyivel hasznosabb lenne, ha minden hátrány nélkül, ráadásul korlátlan számban tehetnének szert ilyen gyilkolásra remek egyénekre?
Azonban erre nincsenek önként jelentkezők. Minden teljesen titokban kellett, hogy folyjék. Hiszen kik lennének alkalmasabbak a kísérletezésre, mint szerencsétlen közemberek? Elszörnyedve rogytam a padlóra. A hatalommal való visszaélésnek is megvannak a határai. Ezt nem ússzák meg!
Vissza az elejére Go down
Donquixote Doflamingo
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2012. Jan. 25.

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Szomb. Ápr. 06, 2013 10:45 pm

Miután befejezed a laborban való kutatást, folytatod a keresést a gyógyír után, ám egészen addig nem találsz semmit, mígnem egy olyan terembe nyitsz be, amely leginkább egy könyvtárra hasonlít - öregebbnél öregebb, porosodó feljegyzésekkel találod szembe magad, illetve egy fehér köpenyes, ősz férfival, aki jobb kezét a zsebében pihentette, a ballal pedig a szemüvegét igazította meg. Ha szeretnéd, itt jöhet egy párbeszéd, írd le valahol (PÜ, vagy chat), miket akarsz kérdezni, és Én válaszolok majd rá. A csevegést követően viszont harcolnod kell. A férfi a küzdelmetek során egy Breath Dial-t használ. Remélem, nem kell mondanom, Ő tudja, hogyan lehet gyógyítani ezt a mesterségesen létrehozott fertőzést, a kérdés csak az, képes leszel-e rábírni a beszédre...

Postod azzal záruljon, hogy meg tudod a betegség ellenszerét, ami egy, az erdőben megtalálható, virágból kinyerhető folyadék.
Vissza az elejére Go down
Linda Eagle
Kalóz; Orvos
Kalóz; Orvos
avatar

Hozzászólások száma : 12
Join date : 2013. Mar. 13.
Age : 24
Tartózkodási hely : Pécs

Karakter információ
Tapasztalat:
500/1250  (500/1250)
Pénz: 100.000 ßeli
Vérdíj: 0

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Szer. Ápr. 10, 2013 10:00 am

Pár percnyi letargiázás után, végül sikerült összeszednem magam. Még az eddiginél is elszántabban fogtam a gyógyír keresésébe, látva, milyen igazságtalan ez az egész. Ártatlanokat belevonni a kormány hadi ügyeibe? Borzalmas. Ennél még a kalózerkölcs is tisztább.
Rym persze rögtön észrevette, hogy nem vagyok túl jó kedvemben és nagy, zöld szemeivel rám pislogott. Próbáltam üres szavaimmal megnyugtatni, de szörnyen fáradtan és hamisan csengtek. Tovább bolyongtam a folyosókon, egyre feljebb és feljebb haladva. Nagyon óvatosnak kellett lennem, nem engedhettem meg magamnak még egy affért a tengerészekkel. A toronyban hűvös volt, összefontam a karjaimat és dörzsölgetni kezdtem a bőrömet, hogy felmelegedjek. Bár lehet, hogy csak a megrázkódtatástól rázott a hideg.
Mindenesetre gyorsan közlekedtem és halkan, mint a macskám. Végül eljutottam a legfelső szintre, ahol csupán egyetlen helyiség volt. Az ajtó nem jelzett rejtett fenyegetést, nem úgy, mint a laboratóriumé. Barna, lakkozott fából készült, egészen hívogató volt. Lenyomtam az enyhén rozsdás rézkilincset, mire bármiféle akadály nélkül sikerült bejutnom. Meglepődtem, de örültem, hogy végre valami simán megy. Talán azt gondolták, hogy errefelé már behatoló úgy sem jár. Kárörvendően somolyogtam magamban, majd körbenéztem.
Kellemes kis szoba volt. Középen íróasztal, puha fotellel, mindenfelé plafonig magasodó könyvespolcok, öregebbnél-öregebb írásokkal. A poros-dohos lapok illatát mélyen beszívtam. Valahogy az otthonéra emlékeztetett, ami egykor az enyém volt. Az olvasás örömére. Azonban, mikor kezdtem teljesen elbambulni, valaki a hátam mögött megköszörülte a torkát.
Megpördültem a tengelyem körül és egy vállig érő, ősz hajó, ráncos, idős férfit pillantottam meg. Fehér köpenyt viselt, egyik kezét a zsebébe dugta, másikkal feljebb tolta kampós orrán hatalmas, vastag lencséjű szemüvegét, amitől egészen torzan naggyá váltak a szemei, melynek következtében semmilyen érzelmet nem tudtam kiolvasni belőlük.
- Ki maga?
Kérdeztem gyanakvóan a békésnek tűnő arcra bámulva. Biztos voltam benne, hogy ez csak álca és neki is köze van a dologhoz.
- A haditengerészet legnagyobb kutatója, Sir Butler Jaws.
Felelte higgadtan, mintha egyáltalán nem lepte volna meg a jelenlétem.
- Szóval maga felelős mindezért. Hogy képzelte, hogy mindez etikailag helyes? Élő embereket kísérleti alanynak használni? Undorodom magától és ettől az egésztől.
Szinte köptem a szavakat az indulattól, ökölbe szorultak a kezeim, majd elernyedtek.
- Az igazság érdekében nekünk, tudósoknak, olykor hatalmas áldozatokat kell hoznunk.
- Nézze, én orvos vagyok. Nálam jobban senki nem tudja, milyen élvezet valami újat felfedezni, rájönni a titkos összetevőre. Ez a tudás azonban csak arra használható, hogy ha lehet, segítsünk másokon, vagy védelmezzük a számunkra fontosakat. Nem terjeszteni a betegséget, hanem meggyógyítani.
Válaszoltam valamivel higgadtabban, hátha megért és beismeri mekkora gazember. Persze nem ez történt.
- Ön betegségnek nevezi, én orvosságnak, ami képes kigyógyítani a Világunkat a legnagyobb betegségből - a kalózok korából.
„Hát innen fúj a szél.” – Gondoltam magamban és fújtattam egyet. Ez a téma különösen érzékenyen érintett, tekintve, hogy jómagam is az voltam. És nem tartottam magam rossz embernek csupán emiatt. Ez csak az elvakult tengerészet skatulyája semmi több, amivel a saját bűneit magyarázhatja.
- Nem a kalózok az igazán elvetemültek. Nem mindegyik. Maga ezerszer többet árt a társadalomnak, mint ők. Nem hagyom, hogy folytassa, még az életem árán sem.
Határoztam el és gondolkodás nélkül ujjaim közé fogtam kettő-kettő üvegcsét. Nem teketóriáztam. Végül is mennyire lehet nehéz elbánni egy ilyen matuzsálemi kort megélt parazitával? Bár nem voltam én sem erőm teljében a sok hányattatás miatt, amíg ide jutottam, biztosra vettem, hogy én fogok nyerni. Túl elbizakodott voltam.
Az öreg előhúzta a zsebéből a kezét, de nem láttam mi van benne. A futótüzet meggondolatlanul egyenesen felé hajítottam. Minden olyan gyorsan történt, hogy alig tudtam követni. Az üvegcse valahol még repülés közben eltörött és belobbant, közvetlen a férfi arca előtt, azonban nem kezdett el ordítani a perzselő hőtől, hanem valamiféle módon, mintha egy szélroham visszafújta volna felém az egészet. Szerencsére sikerült hátrébb ugranom, de a hajam alja még így is megperzselődött. Közel volt. Túl közel.
Ekkor pedig megpillantottam, mit is szorongat. Egy csigaszerű kagyló volt, amiből csak úgy áramlott a levegő. Hallottam róla Sherilltől. Egy Breath Dial, ami képes visszajuttatni a levegőt, amit elnyelt. Ez nem jó, nagyon nem. Megpróbáltam mégy egyszer, ezúttal a lába alatt lévő szőnyegrészre célozva, hogy legalább elessen, ezzel elterelve a figyelmét, míg kigondolok valamit, de az erős fuvallattal gond nélkül eloltotta.
- A fenébe!
Szitkozódtam, ami úgy tűnt, módfelett szórakoztatja. Most vettem csak észre, hogy mintha köd ereszkedett volna a szobára, olyan homályossá vált a levegő. Beszivárgott a légutaimba és köhögni kezdtem. Nem csupán szél volt, hanem füst. Alig láttam valamit és csípte a szemem. Bármikor megléphet és erősítést is hívhat. Vagy váratlanul hátba támad.
Nem volt időm gondolkozni, az ösztöneimre kellett hagyatkoznom. Ismét igénybe kellett vennem Rym segítségét, aki ebben a pillanatban is kétségbeesetten nyávogott. Fogtam a rövid ájulást okozó szeremet, (az altatót nem mertem bevetni, féltem, bármilyen erős is, ha bármit csinálok a testével, fel fog ébredni) felnyitottam a fiola tetejét, és egy keveset cicám mancsára locsoltam belőle, majd vakon ellenségem felé hajítottam az állatot. Egy lehetőségem volt, minden a szerencsén múlt. Ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy remélem, Rym egyenesen az alak mellkasán, vagy nyakán landol és mindenáron meg akar majd kapaszkodni. Persze emiatt felsérti a vékony anyaggal takart, vagy szabadon hagyott bőrfelületet és az anyagot közvetlenül a vérkeringésbe juttatja.
Pár másodpercig néma csendben álltam és vártam. Aztán dühös ordítás hangzott el, Rym pedig fújtatva felém hátrált. Felkaptam és a karmára pillantottam. Véres volt. Egy enyhe sóhaj hagyta el a számat, majd közelebb léptem. A füst oszlani kezdett, így láthatóvá vált a földön heverő test.
- Nos, Butler? Még mindig olyan nagy a szája?
Kérdeztem gúnyosan és előkaptam az erszényemben lapuló kötszert. Sietve a mellettem nem messze lévő székhez rögzítettem a lábát, összekötöttem a kezeit, a Dialt pedig a lehető legtávolabb rúgtam tőle. Még így is maradt egy kis időm, hogy szusszanjak egyet, míg felébredt. Nem vártam meg, hogy teljesen magához térjen és erőre kapjon, a késem a torkához nyomtam és egyetlen kérdést sziszegtem az arcába.
- Mi az ellenszer és hol van? Árulja el!
- A… az ellenszer egy virág… egy virág nedve… itt az erdőben… az asztalon… az asztalon van a képe egy bőrkötésű jegyzetfüzetben. Az első oldalon.
Nyögte, mivel úgy tűnt, elég gyorsan felmérte a helyzetet és meg sem próbált ellenállni. Én bólintottam, hogy megértettem, aztán egy határozott ütést mértem a tarkójára, mire megint eszméletét vesztette. Rendkívül jól esett, hogy lesózhattam neki.
Felkaptam a könyvecskét, bepakoltam a holmim közé és indulásra készen az ajtó felé vettem az irányt, Rymmel együtt.
Vissza az elejére Go down
Donquixote Doflamingo
Összesítés-,Rendszer AdminÖsszesítés-,Rendszer Admin
avatar

Hozzászólások száma : 54
Join date : 2012. Jan. 25.

TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   Csüt. Ápr. 11, 2013 1:05 am

Utolsó kör; remélem, nem gond, ha erről a körről keveset írok, de szerintem kitaláltad, hogy mi következik... keresd meg ezt a virágot, készíts belőle orvosságot, és kezdd el kezelni az embereket. A post azzal záruljon, hogy a fertőzöttek állapota egyik pillanatról a másikra javulni kezd, ezért úgy véled, nincs rád szükségük most már. Megoszthatod valakivel az információidat a gyógyírről, majd elhagyhatod a szigetet!
Vissza az elejére Go down
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: "Bestia" Projekt   

Vissza az elejére Go down
 
"Bestia" Projekt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Törzsek Földje (Valamikori USA)
» Projekt: Pegazus

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Trailer Park :: Helyszínek :: North Blue :: Nyílt tenger-
Ugrás: