A Vörös Hold (part 1)

A Kobra fedélzetén voltunk mindketten, egy gyönyörű napsütéses napon a Grand Line-on. Ki kellett élvezni minden percét neki mert az időjárás itt olyan szeszélyes volt mint Én akkor amikor nem tudok enni. Én éppen az új ostorom használatát próbáltam minél jobban elsajátítani, de sajnos pár karcolást sikerült magamon is ejtenem vele. Hiába, ha valaki eddig húsz éven át csak „merev” fegyverekkel harcolt akkor bizony nehéz az átállás az ostorra. Kiürült rumos és más fajta szeszes italok üvegét tettem ki a hajó szélére és azokat próbáltam eltalálni. Will szokás szerint a könyvébe irkált valamit. Talán éppen azt, hogy milyen aránnyal találom el az üvegeket, hogy hogyan fejlődöm. Ezt a könyvet soha nem eresztette el magától és mindig feljegyzett benne mindent. Mindig is furdalt a kíváncsiság, hogy mik lehetnek benne.
-Shiromi, mi az úti cél? A pose beállt a következő szigetre szóval ha gondolod akkor indulhatunk.
- Nem, az East Blue a cél! – Will szeme erre a mondatra kikerekedett – Látom meglepődtél, megmagyarázom. Daimos és bandája valószínűleg a környező szigetekre telepednek rá egyből. Létszámbeli fölényük miatt nem vetekedhetünk velük, így megkell próbálnunk más tengereken is támogatókat szereznünk. Mi lehetne erre alkalmasabb mint az East Blue, a kalóz király születésének helye. Nem igaz? – mondtam neki mosolyogva.
Láttam Willen, hogy aggályai vannak az ötletem felől, de nem volt kedve velem vitatkozni. Tudta jól, hogy ha valamit a fejembe veszek akkor azt véghez is viszem. Már csak az volt a kérdés, hogy hogyan jussunk ki oda. Én a Calm Belt-et javasoltam mivel a hajóba volt beszerelve pár darab automata evezőlapát, így a szél csendes részen is könnyedén át tudtunk menni. Viszonylag gyorsan oda is értünk, de az övezet közepén rájöttünk ennek az igazi veszélyére. Nem a szélcsend volt a fő probléma hanem az itt élő tengercsászárok. Egy neki is támadt a hajónknak, de Will már rohant is le a raktárba a bénító méregért.
~Melyik is volt az? A fekete, a piros vagy a sötétzöld? Nem emlékszem pontosan viszek mindháromból.
A társam fél perc alatt megjárta az utat, de egyikünk se tudta eldönteni, hogy melyik méreg lehet az ideális. Nem volt idő a teketóriázni ezért betöltöttük az ostorba a zöld színű mérget. Az épp felénk rontó óriási ellenfelem felé lendítettem az ostoromat és amikor a hegye az ellenfelemre mutatott ki engedtem a mérget. A zöld méreg – ami mint kiderült a sav- úgy hatolt át a tenger császár testén mint kés a vajon. A támadónk egy óriásit csobbant a vízben, majd elmerült. Ez gondolom nem tetszhetett a társainak ezért még egy rontott felénk. Most a fekete színű mérget töltöttem be az ostoromba és meg ismételtem az előző mozdulatot. Az ostor hegye az ellenfelembe szúródott és elbénította. Meg állt a mozgásban és a tenger mélyére zuhant ez is a társa után. Ez után kicsit leültem pihenni, de Will folytatta a navigálást ugyanúgy. Gyorsan kiértünk az East Blue-ra – legalábbis szerintem – Will szerint egy fél nap is lehetett. Valószínűleg az első komolyabb nem emberi ellenféllel való harc viselhette meg az időérzékemet. Mikor felkeltem és szétnéztem nem láttam semmit akkora köd volt. Kérdően néztem Will-re mire csak Ő is széttárta a karját. Egyikünk se tudta, hogy mitől alakulhatott ki ekkora köd és azt se, hogy merre tartunk. Csak sodródtunk az árral. A köd lassan tisztulni kezdett és egy igen érdekes égi jelenséget figyelhettünk meg. A hold vörösen izzott! Én földbegyökerezett lábakkal néztem, hisz nálunk a királyságban még nem láttam ilyet. Will megint írni kezdett valamit a könyvébe. A hold megvilágított egy szigetet, ami nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. A sziget leharcolt volt, pár fa árválkodott csak össze-vissza, de azokon is látszódott, hogy haldokolnak. A szemem felragyogott, ezt Will is észrevette.
- Nem, mond azt, hogy nem akarsz oda menni. Normális ember nem lakhat ezen a szigeten nekünk pedig nincs vesztegetni való időnk.
- Ilyen égi csodát nem láthatunk minden nap, különben is kitudja lehet, hogy ez a hely is egy régi királyság maradványa. Mások pusztulásából is lehet tanulni. Ahol pusztulás van ott..szellemek is! Irány a sziget!- mondtam az arcomon ördögi vigyorral mire Will csak a fejét csóválta.

Hajónapló, harmadik bejegyzés
Augusztus tizennyolc, két hete, három napja úton. Elég sok fura helyen jártam, mindközött a kedvencem Foggy Island volt, de erről már írtam. Kényelmes a medvebőr kabát, amit ajándékba kaptam, a fogakkal együtt. A kapitány azt mondta, jelenleg nincs célunk. Kelet felé hajózunk. Az útba eső szigeteken kikötünk, és feltöltjük készleteinket, valamint a legénység kipiheni fáradalmait. A szokásos gyakorlatokat még mindig elvégzem, tegnap megpróbáltam feltörni néhány tekercset, egyelőre nem sikerült, de majd eljön az ideje. Most megyek is, úgy hallom a fedélzetről, valami történt.
Azzal leraktam a tollat, és a könyvet kimentem a kabinomból felmásztam a fedélzetre. Furcsa látvány tárult elém, semmit sem láttam, az árboc alig kivehetően állt előttem, néhány alakot láttam fel-alá futkorászni, a kapitány utasításokat kiabált. Felmentem a kormánykerékhez, hogy megkérdezzem, merre járunk.
- Üdv Kapitány! Mi ez a hely, azt hittem messze járunk már Foggy Islandtól? Visszamegyünk?
- Dehogy, bolond! Magam sem tudom mi a jó büdös franc van. Mindenesetre megállunk, inkább nem hajóznék ismeretlen helyen ilyen ködben. Ha nekimegyünk valaminek akkor azt ba**hatjuk...- Nos igen, a kapitány kissé nyers figura, de alapvetően nem rossz ember. Mindig törődik a legénységével, és mindegyikük végtelenül meg bízik benne, talán van valami pozitív kisugárzása.
- Értem! Köszönöm, akkor tehát várunk míg elmegy a köd.
- Na ja, inkább vagyok türelmes mint rohadt halkaja!- Mondta jóízűt nevetve saját viccén.
Pár perc telt el, és a köd mintha enyhült volna, vagy csak úgy látszott, nem voltam biztos, mert előttem még mindig átláthatatlan függönyként lebegett. De mikor felnéztem, megpillantottam az eget. Meg valami mást is, amit a hajón valószínűleg senki sem tudott hova tenni. A kapitány volt az egyetlen, aki hangot is adott ennek.
- Hogy a jó k***a életbe mi a szent sz*r ez?!- Megvakarta a tarkóját, majd folytatta.- Több mint húsz éve hajózom rengeteg tengert megjártam, de ilyet még nem láttam? Vörös a hold emberek, üssetek le ha álmodom...
Persze senki nem bántotta szegény kapitány urat, aki meglepetésében majdnem dobott egy hátast, de a hold, csakugyan vörös volt. Vérvörös. Nem telt bele egy perc sem, a köd elszállt kelet felé. Mögötte, egy szigetet véltünk felfedezni. A kapitány kiosztotta a feladatokat, én is tettem amit mondott, ha a fedélzeten voltam úgy éreztem nekem is ki kell vennem a részem a munkából. Így felhúztuk a vitorlát, a hűvös éjszakai szél hamar belekapott, majd elindultunk a sziget felé. Eléggé kísérteties volt. Elhalt, kicsavart leégett fák mindenütt, néhol romos omladozó faházakat láttunk.
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem izgis lesz, IRÁNY A SZIGET!-

A kikötés gond nélkül ment. Látszott, hogy Will kezdi elnyerni a hajó irányításához szükséges rutint. Ahogy közelebb értünk az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy élhetnek-e itt emberek. Will-t riogattam a szellemekkel, de nem igazán hittem bennük. Viszont hittem abban, hogy élhetnek itt valakik, vagy valamik. Partraszállás után egyből a sziget belseje felé indultunk. Will természetesen ezt is erősen ellenezte. Útitársam jellemző szokása volt, hogy bármilyen helyzetben képes siránkozni, de ha szorul a hurok mindig összekapja magát, úgy mintha az eddigi jelleme csak álca lett volna. A sziget mintha tipikus képmása lett volna azoknak a szigeteknek amikkel a királyságban riogatták a gyerekeket.
- Shiromi! Figyelnek minket. Nem tudom, hogy kik..de..de..figyelnek! Nézd ott is! – mondta gyorsan és egy mozgó faágra mutatott. Én oda tartottam a lámpámat és kiderült, hogy csak a szél fújdogálta az ágakat. Ezt még párszor eljátszottuk, de mindig más-más volt a „figyelő ember”. Hol egy nyugodtan huhogó bagoly, hol egy az ágak között cikázó mókus és ezeknek a társai.
- Látod Will megint bolond vagy. Nem kellett volna annyit tanulmányoznod a mitológiát és nem lennél ilyen paranoiás. Mindenre van tudományos magyarázat itt az ideje, hogy végre Te is megértsd ezt! – szidtam le az útitársamat mire Ő csak a fejét csóválta. Gyakran megbotlott a fák szél által lefújt ágaiban, a kiálló gyökerekben. Én ezt nagyon furcsának tartottam mivel egész végig a földet bámulta biztos ami biztos alapon. Hirtelen felbukkant előttünk egy sötét alak, egész emberi körvonalakkal. Will szerencsére nem láttam mivel még mindig a földet pásztázta szemeivel. Amint közelebb értük hozzá az alak beszélni kezdett:
- Ti, kik eme sziget kincseire pályáztok táguljatok, vagy kínok kínjai közt fogtok meghalni! Ez az első és egyben utolsó felszólítás! - miután ezt elmondta az alak egyből köddé vált. Barátom arcára most nem a félelem, hanem az elégedett vigyor ült ki.
- Nyertem! Mondtam Én, hogy figyelnek minket. Látod mindig olyan felelőtlen vagy. Különben is ha hallgatnál rám…- Ez így folytatódott egész további utunk során. Szinte hihetetlen volt, hogy az eddig ijedező útitársam meg sem rezzent a huhogó baglyok között. Pedig történt egy-két igazán érdekes eset. Csontkezek fogtak rá a bokájára, de Ő lerúgta őket és ment tovább. Belefutottunk egy zsinórba is aminek az elszakításával aktiváltunk egy szerkezetet. Egy faketrec zuhant alá, ez tökéletesen csapdába zárt engem, de szerencsére Will szétszerelte az egészet. Bármit szét tudott szedni és össze is tudott rakni. A monoton menetelés közepette megpillantottunk egy kastélyt ami egy domb tetején állt. Semmi furcsaság nem volt körülötte, embert sem láttunk a környéken. Figyelve a csapdákra könnyen odaértünk a bejárat elé. Útközben találkoztunk még pár az előzőhöz hasonló zsinórral, sőt a kastély előtt egy csapdaárok is volt ( ami olyan nevetségesen volt lefedve, hogy szerintem egy majom se esne bele), de ezek már nem okoztak nagy problémát.
- Kérlek menny vissza a hajóra. Ez a sziget kísértetiesebb mint amire számítottam. Kitudja lehet, hogy mire itt végeznénk a kutatással nem lenne mivel elmennünk innen. – mondtam Will-nek. Titkon azzal a hátsó szándékkal, hogy így majd nem kell tovább hallgatnom a diadalittas önajnározását. Nem is kellett neki kétszer mondani, egyből elindult vissza a hajó irányába. Én pedig csak meredten néztem felfelé a kastély tornyaira.

A kapitány és a többiek beleegyetek, hogy közelebb visznek, hogy csónakkal kievezhessek, de közelebb nem mertek jönni, azt mondták megvárnak odakint. A hold még mindig vörösen ragyogott. Szép lassan kievickéltem a partra, közben azon agyaltam ki vagy mi élhet ezen a szigeten, mitől vörös a hol, és miért tűnt úgy, hogy a köd ide akart minket terelni. Épp kihúztam a csónakot, mikor egy másik fickót vettem észre. Haja nemhogy szőke, egyenesen arany színű volt, ruhája fekete ing és piros nyakkendő, úgy döntöttem megszólítom, társaságban jobb a kaland!
-Hé te ott cipőben!-Kiabáltam oda neki, az pedig értetlenül bámult alsó végtagjaira.
-Üdv! Mégis mi ez a hely?- Kérdezte, nem tudtam válaszolni, hiszen én is ekkor érkeztem, és nem voltam még itt korábban.
-Fogalmam sincs, szerinted is tök király? Válaszoltam vigyorogva, így utólag, jó nagy hülyének nézhetett, de hát kit érdekel?
-Inkább zavaró. Tudod dolgom lenne közben...- Felelte ismét, úgy tűnt nem izgatta különösképp a sziget, engem viszont annál inkább, jó mókának ígérkezett tehát fel voltam dobva.
-Hmm.. Hát te tudod, mindenesetre ha már itt vagyunk nem tartasz velem és nézünk körül?- Nyújtottam kezet. -Egyébként Jason vagyok üdv!
- Raten. És a hely jellegére való tekintettel... oké- Így hát, új utazótársammal elindultunk a sziget belseje felé. Elég kísérteties volt. Sehol semmi élet, mindenhol csak kiszáradt, halott kiégett fák. Néhol omladozó házakat lehetett látni, melyekről nehéz volt elképzelni ,hogy valaha is ember lakott volna bennük. A hold még mindig vörösen izzott felettünk.
- És te hogy kerülsz ide?- Próbáltam kicsit baráti viszonyba kerülni Ratennel.
- Hajóval. -"Na ne viccelj azt hittem gyalog" valami ilyesmit gondolhattam. - Egyébként itt hajóztam el, aztán a köd... szóval olyan volt, mintha idetereltek volna.
-Ja igen, a köd nekem sem tetszett, a legkülönösebb az a furcsán vörös hold.- Mutattam az égre.
- Szóval nem csak én láttam... azt hittem, hogy hallucinálok, de ha mindketten ugyan azt láttuk.
-hát ki tudja lehet valami van a levegőben!- Közben a távolból farkas vonyítást véltem hallani.-Szerinted él bárki is ezen a szigeten?-
- Remélem, hogy nem. Nem találkoznék olyannal, akinek az a perverziója, hogy ilyen szigeten lakjon... Ez volt az első dolog amiben egyet értettem vele, egy bólintással helyeseltem. Egy őrült sohasem jó ómen. Ahogy haladtunk előre, egy kopár göcsörtös szomorúfűz alatt egy alak kezdett kirajzolódni. Csak ott állt, és bámult ránk, egy pillanatra megálltam, de a kíváncsiság győzött, így mindketten elindultunk az alak felé. Mikor közel értünk a fazon beszélni kezdett.
- Ti, kik eme sziget kincseire pályáztok táguljatok, vagy kínok kínjai közt fogtok meghalni! Ez az első és egyben utolsó felszólítás! -
- Remek. Úgyis féltem, hogy valami betegség emészt el lassan és kegyetlenül.- Jegyezte meg Raten.
-Haha, jól hallottam hogy kincsekről beszélt? Nyomás előre!
- Rendben, menjünk!- Azzal tovább indultunk, a fekete fazon csak még jobban felcsigázta a kalandvágyam. A távolban egy domb tetején valami érdekeset vettem észre.
-Raten, ott egy várféle vagy mi, menjünk oda, a kincs is biztos ott van!-És rohantam volna előre ész nélkül.
- Azért vigyázz!- Mondta és a vállamnál fogva visszarántott, még épp időben, mielőtt egy mély tüskés verembe estem volna.
-Uhh köszi, ez életmentő volt, főleg ha azt a csontfickót nézzük odalent...- Így nem bántam meg, hogy találkoztam vele.
- Szerintem inkább lassan, megfontoltan haladjunk. - Javasolta jogosan, és meg is fogadtam a tanácsát. Jól a lábam elé néztem.
Nem telt sok időbe, míg odaértünk a kastélyhoz, ami gótikus stílusával ugyancsak kísértetiesnek hatott.
- na szerinted ki lakik itt?- Kérdeztem, de Raten nem válaszolt, helyette inkább ő intézett kérdést hozzám.
- Amúgy mondták már neked, hogy kissé... infantilis vagy?
-Az volnék? Nem nem igazán, de egyszer mindent el kell kezdeni!- Válaszoltam nevetve, sosem izgatott különösebben ki mit gondol rólam.-Na szerinted, most mi legyen, kopogtassunk?