Taihaku

Tárgy: Taihaku Szomb. Ápr. 20, 2013 6:59 am

Név: Taihaku
Kaszt: Haditengerész
Rang: Sorhajókapitány
Kor: 24
Nem: Férfi
Születési dátum: 06. 06.
Jellem: Nyugodt, higgadt, olykor már annyira, hogy a környezetében lévő emberek azt hiszik, nem érdekli senki és semmi.
Kinézet:
- Testalkat: magas, több mint 2 méter
- Haj: hosszú fekete-fehér
- Ruházat: fekete nadrág, ing, kapitányi kabát
Egyéb:teste több pontján található harcban szerzett sebek, tetoválás a bal szeménél.
Képesség: A fegyverforgatásban, mint pedig a pusztakezes harcban született tehetség. Vékony testalkatához képest kifejezetten nagy fizikai erővel bír.
Felszerelés: Iker handzsár, Den-Den Mushi, Log Pose

Előtörténet

- Al-Admirális Úr emlékszik az első találkozásunkra? Én sosem fogom elfelejteni, ott kezdődött minden… azon a napon kezdőt az életem… azon a napon az idő mi megállt újra elindult… azon a napon léptem túl régi énemen, s életemen. Ha nem találkoztam volna Önnel, lehet, hogy teljesen más életem lenne. Életem gyökeresen megváltozott akkor! – a sebem újra elkezdett fájni. Feljebb ültem az ágyba, s belekezdtem életem történetének mesélésébe. Minden egyes dologra tisztán emlékszem, mintha a halál szélén állnék és lepörögne az eddigi életem...

Egy kellemes meleg nyári napon születtem egy kis királyságban. Apám és anyám örültek születésemnek, még annak ellenére, hogy Én voltam az ötödik gyermek. Anyám lányt szeretett volna, mert mindegyik gyermek fiúnak született.
Hamar elkezdtem felcseperedni, félelmetes sebességgel tanultam meg járni és beszélni, habár egyik sem volt hibátlan, sok szót nem tudtam rendesen kimondani és totyogás közben is sokszor földre kerültem. Persze szüleim ennek ellenére nagyon büszkék voltak rám.
Legelső barátom a szomszéd gyerek lett - szomszéd… hát mondható így is, mivel övék volt az utolsó ház a város szélén, mi meg vagy fél kilométerre laktunk tőlük. Apám foglalkozása miatt kiköltözött még születésem előtt a városon kívülre. Kovács volt, de nem akármilyen, első osztályú. A különféle fegyverektől kezdve a hétköznapi tárgyakig mindent meg tudott csinálni. Anyám a boltunkban dolgozott, hol az apám készítette dolgokat árulta.
Sok galibát és rosszaságot csináltunk a barátaimmal, sajnálatunkra pár csíntevésen rajta kaptak, néha sikerült meglógnunk, jó párszor azért elkaptak és fülünknél fogva vittek a szüleink elé. Szobafogsággal, dupla annyi házimunka és egy alapos leszidással megúsztunk az egészet. Ahogy egyre jobban idősödtem apám úgy kezdett keményebben viselkedni velem, néha napján, mikor összevesztem vele már a tiszteleten kívül nem éreztem iránta semmit, egyre hidegebb s közönyösebb lett. Most már kezdtem érteni mit érezhetnek bátyáim. Néha úgy éreztem, hogy nem vagyunk mások a számára, mint egyszerű bábuk, mik majd tovább viszik a családi vállalkozást és hagyományokat. Mind az ötünknek a kovácsolás mesterségére tanított, sőt még a fegyverforgatásra is okított. Az egyik hagyományunk az volt, hogy tudjunk használni azokat a fegyvereket, miket elkészítünk. Csak akkor fogjuk tökéletesen elkészíteni, ha utána saját magunk le tudjuk ellenőrizni a minőségét. Ha megfeleltünk az elvárásainak, ami legtöbbször így volt, akkor nem kaptunk se kedves szó se dicséret… ám, amikor nem teljesítettünk kellő képen, akkor kimutatta a valódi természetét. Bátyáim, mint a kovácsolásban, mint a fegyverforgatásban kimagaslóan teljesítettek hozzám képest. Sőt néha olyan bölcseket mondtak, hogy akkor még nem értettem a jelentésüket. Minden megtettem annak érdekébe, hogy utolérjem Őket, ám még csak a lábuk nyomába sem értem soha. Apám volt olyan rendes és ezt folyton a fejemhez vágta. Anyám sokszor vigasztalt meg egy-egy olyan veszekedés után, mikor megvert apám szintúgy, mint a bátyáim. Együtt töltött edzések a gyermekkorom fénypontjai, hiába voltak kemények akkor is. Sok mindent kaptam tőlük, olyan dolgokat, mint apámtól soha.
A városban volt egy szokás, a közemberek is besegítettek a katonáknak mikor banditák vagy kalózok támadtak ránk. Egész jól boldogultunk, szinte az összes városlakó férfi értett a fegyverforgatáshoz. Hosszú időn át sikerült megvédeniük, míg nem elpártolt a szerencse tőlünk. Se a királyi őrség, se a városlakok nem bírták megállítani a kalózok és banditák egyesült támadását. Vesztesként kerültünk ki a küzdelemből.
Meghal apám, anyám s mind a négy testvérem, Én meg rab lettem a kalózhajón. Elvesztettem minden élni akarásom, már azon gondolkoztam hogyan végezhetnék magammal, mikor Fortuna úgy döntött segít nekem megszökni. Haditengerészek támadtak a hajóra és addig lőtték, míg el nem süllyesztették. Sikerült valahogy a közeli szigetre úsznom, ezután a városban kezdtem kóborolni. Akkor már nem akartam meghalni, élni akartam, az utcához viszont nem fülledt a fogam. Két választásom maradt: az utcán fogok élni napról napra vagy szerzek valami helyet hol kapok szállást s ételt. Az utóbbit választottam és az egyetlen hely, ami szoba jöhetett a közeli Tengerész bázis…

Zatsuyo
Nem volt könnyű megbarátkozni az egyenruhával, a sötét cipővel, a kék nadrággal, fehér pólóval és a kék nyaksállal. Úgy kezeltek, ahogy azt előre elképzeltem, sok munkát kaptam. Egyet megcsinálni kínszenvedésnek bizonyult, pedig nem rossz kondiban voltam. Első feladatnak takarítást adtak, felmosni a folyósokat és a cellákat. A külsővel kezdtem, majd következtek a belsők - a körözési plakátoknál mindig elidőztem, figyeltem a folyamatosan bővülő listát. Néhányszor, mikor itt takarítottam halottam, ahogy néhány Tiszt miket mondanak a képekről. „Túl beképzeltek. Azt hiszik övéké a világ.” ilyen és ehhez hasonló dolgokat mondogattak - habár néhány dologba egyetértettem, valamelyik képen tényleg nagyon beképzelt arcot vágtak a csekély vérdíjukhoz képest. Ebéd után mindig abba kellet hagynom a padlótisztítást és a konyhán kellett segítenem, mint mosogató. Fél év sem kelletett, már fejből tudtam mennyi tányér, pohár és evőeszköz van a bázison. Nem úsztam meg tányértörés és egyéb galiba nélkül. Amikor megtörtének az esetek utána büntetésből a mosogatás mellett az alapanyagok előkészítése: megmosása, meghámozását is nekem kellett csinálnom. A ruhák mosásába megizzadtam, az első öt alkalommal sikerült úgy kitisztítanom a ruhadarabokat, hogy két számmal kisebbek lettek.
A bázis parancsnokának a lóti-futija voltam, mindig Engem küldött, mikor elfogyott a cigarettája. Egy ilyen alkalommal találkoztam az Al-Admirális-donoval. Visszafelé siettem a bázisra, mikor hangzavarra lettem figyelmes, befordultam a sarkon és megláttam a tömeget. Előretolakodtam, ahonnan már láttam az okát, egy rossz arcú kalóz túszul ejtett egy polgárt. Felismertem az arcát, a Parancsnok reggel róla beszélt, hogy elkapták és a bázisra hozzák átmenetileg. Úgy nézet ki a helyzet, hogy sikerült valamilyen módon kiszabadulni és túszt ejtenie. A bázisról sokan itt voltak és figyelték a történteket, várták a parancsot. Mindkét fél ordibált, ami nem igazán kötötte le a figyelmem. Lassan lehajoltam, majd felvettem egy nagyobbacska követ és egy jól irányzott dobással a kést tartó kezét céloztam meg. Már csak akkor vette észre, mikor eltalálta. A találattól fájdalmasan felüvöltött, kését elejtette szorításán lazított. A nő kapcsolt és ellökte magától, Én megiramodtam és elkaptam a kést mielőtt földet ért. Elrugaszkodtam a földtől és a kést a torkába vágtam, olyan erővel csapódtam belé, hogy hátraesett. Ahogy kihúztam a torkából a vér szökőkút módjára tört elő és terített be, az egész akció alig egy percig tartott. Meglepett arccal nézték, ahogy odébb sétálok a halót kalóztól, hamarosan kezdtem érezni a tettem súlyát. Ekkor egy árnyék jelent meg előttem, lassan felemeltem a fejem és megpillantottam öt.
- Pakold össze a holmidat és menny a kikötőbe. – nem ismertem fel, a rangjelzései alapján viszont elég magas rangja lehetett. Zavartságom miatt, mire észbe kaptam és meg akartam kérdezni miért, már elment. Amilyen gyorsan csak tudtam lemosdottam, átöltöztem, összeszedtem az a kevés ruhámat és a kikötőig meg sem álltam. A hajón mire fel kellet szállnom mindent meg tudtam.
- Na, fiacskám a nevem Yagumo Al-Admirális és mától kedve az én alárendeltem leszel! – annyi miden cikázott a fejembe, hogy azt se tudtam mivel kezdjem.
- Már megbocsájt, de miért Én… biztos akadna helyettem sokkal jobb? – habár még mindig zavarodott voltam ez nem látszott az arcomon.
- Hogy is mondjam… hmmm… a szemedben láttam valami csillogást, ami megfogott. – még mindig nem vágtam, viszont többet nem kérdeztem. A hajón ugyan azt kellet csinálnom, mint az eggyel felettem lévők rangban. Marineford volt az úti célunk, mit hamar elértünk. Itt is ugyan azt csináltam, mint a bázison egy teljes hónapon át.

Santōhei - Chūsa
Egy hónap elteltével előléptettek és megkezdődött a kiképzés. Sokat figyeltem a gyakorlatozókat, így tisztában voltam a követelményekkel és arról is mi történik, ha nem sikerül megcsinálni az adott mennyiséget. Az alapkiképzés mellett Yagomo-dono is tanított, ennek következtében hamarabb befejeztem a képzést. Az Ö hajóján folytatódott pályafutásom, amikor épp nem volt dolgunk folytatta a kiképzésemet, napközben erőnléti edzéseket és mellette a fegyverforgatást gyakoroltam. Mindenféle fegyvert kipróbáltatott velem, azért hogy megtaláljam a legmegfelelőbbet, ami illik hozzám. Apámnak hála az alapok már valamennyire bevésődtek az elmémbe, ennél fogva csak csiszolnom kelettett a tudásom. Mikor elkezdett beesteledni jött az elméleti oktatás, térképolvasás, navigálás, hajóismeretek és így tovább. A többiek nemegyszer szóvá tették, hogy nem lennének a helyembe, amit megértettem.
Rangban sikeresen lépkedtem felfelé, a bevetéseken mindig kiemelkedően teljesítettem. A kiemelkedő mellet, még vakmerő voltam talán túlságosan, az akciók után szinte mindig kaptam egy alapos fejmosást és egy fejbe verést az Al-Admirális-tol. Könnyen észrevehető volt az ilyen alkalom, az a hatalmas púp a fejemen mindig jelezte. Egy ilyen vakmerő húzásom az volt, mikor egy kalózhajóra szálltunk át. Hamar átszálltam és küzdeni kezdtem, nem vártam meg míg páran mellém csapodnak, magam indultam meg a hajó alsóbb szintjei felé. Az ellenfelek elég gyengén harcoltak, valószínű, hogy újoncok lehettek, a mozgásuk nem összeszokottságot mutatott, sokszor gátolták egymás mozgását. Lent arra számítottam, hogy csak néhány törvényszegővel találkozok, rosszul gondoltam elég nagy számban nyüzsögtek lenn is. Nem sok hiányzott, hogy otthagyjam a fogamat, ha nem jött volna erősítés az Én oldalamról, akkor már a kaszással tartanék kézen fogva a másvilág felé. Pár ilyen alkalom volt, majd végre benőtt a fejem lágy és többet nem cselekedtem meggondolatlanul.
Yagumo-dono a bázisra visszafele elmondta, hogy feladatott kapott a Grosei-töl, amire Engem nem visz magával, viszont azt az utasítást adta, hogy gyakoroljak szorgalmasan mert, mikor újra találkozunk kíváncsi lesz meddig sikerült fejlődnöm. Úgy tettem, ahogy mondta, nap, mint nap szorgalmasan gyakoroltam. Új felettes is kaptam egy Kapitány személyében, kinek hajójára kerültem. Mikor volt szabadidőm gyakorlással töltöttem, a Kapitány ilyenkor furcsa képet vágott – személy szerint nem tudtam mire vélni, az érzelmet sem tudtam megállapítani, hogy ez most lenézés vagy nem tetszés, esetleg beképzeltség. Itt eltöltött idő rövidebb lett, mint gondoltam, röpke négy hónap. Ez idő alatt elértem a Parancsnoki rangot a kapitány nagy bánatára. Amikor lehetséges volt, mindig próbált keresztbe tenni valami ok miatt, mit nem akart elmondani.

Taisa
Akkor volt igazán mérges mikor jött a levél, hogy Kapitányi rangra terjesztettek fel. Mielőtt elhagytam a hajót a Kapitányi szoba előtt mentem el, bentről hallani lehetett, ahogy dühöngve borítja fel a székét, s tör össze dolgokat. A felelősség súlya megnőtt a vállamon, ennek köszönhetően még jobban átgondoltam minden lépésemet. Újonc Kapitányként egyből behajítottak a mély vízbe, parancsba kaptam, hogy kapjak el tíz kalózbandát. Azért figyelembe vették újonc létemet és nem azokat a kimondottan erőseket kaptam. Mit is mondhatnék az elkövetkező időszakban megjártam a Négy Tengert többször is, ahogy sikerült elkapnom a tizedik csapatott jött az újabb adag. Ebben a folyamatos harcban Én voltam az egyetlen változatlan személy, legénységem tagjainak létszáma változott. Épp amikor már megismertem jó néhányukat, egy harc során lesérültek és helyükre jöttek vadidegenek.

Junshō
Sorhajókapitányi ranggal még nagyobb terhet kaptam, mi alatt megpróbáltam nem összetörni. A sok papírmunka mindig elvette a kedvem mindentől, hiába megírtam sokszor belekötöttek, hogy ne két-három mondattal írjam le az egészet, hanem részletesen. Pedig azzal a két-három mondattal tökéletesen le tudtam írni a történteket. A kiosztott feladatok teljesítésével nem igazán volt probléma, jó is ment minden, míg nem elpártolt mellőlem a szerencse. A feladat egyszerűnek tűnt, mégsem sikerült teljesíteni.
A zuhogó esőben feküdtem, miközben egy méretes villám cikázott végig az égen, majd egy másik le is csapott egy helyre. Egy kertbe csapott le, olyan erővel, hogy a mellette álló házikó megrázkódott, s kitörtek az ablakai. Bentről fény szűrődött kifelé, legalább is két helyről. A bentlakóknak nem volt idejük minden helyiségben meggyújtaniuk az összes gyertyát. Csak annyira adott fényt, hogy az emberek háztól néhány méterre lássanak. Szükség is volt rá, mert az esték korom sötétek voltak. Ezen az estén szörnyű dolgok zajlottak le itt és az egész környéken. Mészárlás! Ebben az eseményben Én is szerepeltem, nem, mint aki elkövette, hanem mint áldozat. A csapatom pusztító vereséget szenvedett, egyetlen ember maradt csupán életben, nem tudom miért, tán szerencse vagy elrettentésül. Én voltam! A gondosan felépített tervem oly könnyedén omlott össze egyetlen nap alatt. Még magamnál voltam, mikor rám találtak, körülöttem több teste hevert. Körülöttünk egy méteres sugárban vér borított mindent. Mindegyikükkel kegyetlenül végeztek, Én kaptam a kevésbé halálos sebet közülük. Habár, ha pár órával később jöttek volna, a többiek sorsára juthattam a vérveszteség miatt.
A felépülésem hosszú ideig eltartott, újult erővel tértem vissza.

Tárgy: Re: Taihaku Pént. Ápr. 26, 2013 5:20 am

Szép jó estét!

Nos, a történetedben különösebb kivetni valót nem találtam, néhány elgépelésnél, furcsa mondatszerkezetnél többet nem találtam, de ezek majd játék során amúgy is lecsiszolódnak. A történet is rendben volt (noha nem túl eredeti), a képesség is korrekt. Az egyetlen belekötni valóm az lenne, hogy a haditengerész egyenruha minden esetben fehér, ennek jelképes és morális okai vannak, ez alól nincs sem kibúvó, sem kivétel.

Ennek ellenére, annak reményében, hogy ezt a hibát javítod, megelőlegezem neked az ELFOGADÁST!

Szint: 9
TP: 5850/6550
Vagyon: 100.000 ßeli
Vérdíj: ~~50.000.000 ßeli~~ nyugi, csak vicceltem Wink

Készítsd el az adatlapodat, jó játékot!

» Taihaku